Valamikor 2021-ben olvastam Liz Moore Hosszú, fényes folyó című regényét, amely a 21. Század Kiadó KULT Könyvek sorozatában jelent meg. Akkor kissé értetlenül álltam előtte, mert nem volt jellemző, hogy ebben a sorozatban krimi vagy thrillerjellegű könyvek jelennek meg. Aztán, miután elolvastam, rájöttem, hogy sokkal inkább egy családi drámát tartottam a kezemben. Nyers, realisztikus történetet, amit nehéz elfelejteni.
Legutóbb akkor találkoztam újra a szerző nevével, amikor láttam, hogy Az erdő istene elnyerte a Goodreads oldalán az év legjobb thrillere díjat. A sors úgy hozta, hogy 2025 májusában a győri könyvklubunk is ezt a kötetet választotta közös olvasmánynak.
1975 augusztusának egyik reggelén az egyik táborvezető észreveszi, hogy egy ágy üres. A tizenhárom éves Barbara Van Laar eltűnt. Ő nem egy átlagos kamaszlány: a családja birtokolja a nyári tábort, amely munkát ad a környék legtöbb lakójának. Ráadásul nem ez az első eset, hogy egy Van Laar gyerek nyomtalanul eltűnik – Barbara bátyjának tizennégy évvel korábban szintén nyoma veszett, és soha nem találták meg. Elindul a nyomozás, és ahogy az sejthető, egymás után hullanak ki a csontvázak a jómódú család szekrényéből.
Nem is tudom, hol kezdjem. Mivel nagyjából tudtam, milyen műfajban alkot a szerző, bizonyos elvárásokkal álltam neki az olvasásnak. Egy izgalmas, feszes tempójú történetre számítottam, amely annyira beszippant, hogy ne akarjam majd letenni. Ehhez képest egy lassabb, helyenként túlírt regényt kaptam – ez némi csalódást okozott. Úgy éreztem, a történet túlságosan el lett nyújtva. Körülbelül a kötet kétharmadánál kezdett felpörögni a cselekmény, itt már elméleteket gyártottam, és a szerző is egyre tudatosabban kezdett játszani az olvasóval. Több alkalommal is volt gyanúsítottam.
Mivel egy szereplő sem tudott igazán szimpátiát kiváltani belőlem, ez mindenkit gyanússá tett. Egy szerencsétlen, elidegenedett közeg tárult elém, olyan, amit legszívesebben elkerülne az ember.
Az erdő istene valójában egy reális történet a gazdagságról, a kiváltságokról, és arról, hogy bizonyos körökben sokkal fontosabb az ember megítélése, mint az őszinte érzelmek, a szeretet vagy az összetartás. A hatalom képes teljesen eltorzítani az embert, elveszíti a realitásérzékét, vagy épp azt, hogy felismerje a hibáit. Ebből a szempontból nagyon erős regény, a bűntény és a krimi szál inkább csak keretet ad az igazi mondanivalónak. Kis hiányérzetem mégis maradt, néhány szereplőt szívesen megismertem volna mélyebben is. Összességében nem volt rossz regény. Egy hűvös, esős délutánra tökéletes olvasmány.
