Különleges sziget, különleges szereplők. A következő olvasmányomra ez a két pont illett leginkább elsőre. Idővel mindezt átvette valami fontos érzés, valami olyan, aminek természetesnek kellene lennie napjainkban. Ház az égszínkék tengernél.
Egy varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.
Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.
Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felső Vezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marszüasz-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy sárkánymadár, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.
Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.
Ha egy kolléganőm nem hívja fel a figyelmen erre a kötetre, akkor valószínűleg sose veszem a kezembe. Az oka nagyon egyszerű, nem éreztem hozzám közelinek a Metropolis Media kiadványait. Egy-két kötet fülszöveg elolvasása után úgy éreztem, a műfaj, az általuk kiadott zsáner távoláll tőlem. Persze ahogy az lenni szokott, mindig jön egy kivétel, ami elbizonytalanít és bebizonyítja, francba az előítéletekkel.
Ha pedig előítéletekről van szó, akkor a kötet legfontosabb mondanivalóját is ezzel az egy szóval lehetne jellemezni. Egy történet az elfogadásról, az előítéletek leküzdéséről, és arról, hogy bizony olykor hatalmas fordulatot kell vennünk az életünkben ahhoz, a vágyott boldogsággal szembe találkozzunk.
A változást gyakran egy halk suttogás indítja el. Amit a hasonló gondolkodásúak addig erősítenek, amíg lárma lesz belőle.
A kötet rögtön az elején képes volt beszippantani, és nagyjából a feléig magához is láncolt. Utána egy kicsit elveszett a lelkesedésem. Számomra ellaposodott a történet, nem éreztem semmit. Ezért egy időre félre is tettem. Csalódást éreztem, nem tudtam hova tenni az egészet. Eltelt egy kis idő mikor ismét elmerültem a különleges sziget világába. A nagy katarzis elmaradt. Helyette egy új érzés kerített a hatalmába. Szívmelengető. Régen olvastam az elfogadásról ennyire közvetlen és hullámzó érzelmeket felvonultató regényt.
Hiába volt törés az olvasás során, mégis kijelenthetem, emlékezetes élményt kaptam. Az első számú regény lett az elfogadás témakörében.
A Ház az égszínkék tengernél sokszor nem kapható, de ezen a linken tudod ellenőrizni, hogy rendelhető-e.
Egy gondolat a “Ház az égszínkék tengernél”
A hozzászólások lezárva.