Ahhoz, hogy egy könyv kedvencem legyen, nagyon sok tényező szükséges. Érdekeljen a téma, legyen olvasmányos, okozzon megdöbbenést, vessen fel olyan kérdéseket, ami után még hosszasan, akár a könyv befejezése után is töprenghetek. És talán az sem elhanyagolható, akkor találjunk egymásra amikor szükséges. A Tönkretett figyelem több szempontnak is megfelelt.
Sokunkhoz hasonlóan az újságíró Johann Hari is kénytelen volt belátni, hogy napjai nagy részében felváltva bámul különböző képernyőket, és képtelen rendesen koncentrálni. Miután nem sikerült megoldania a problémát, járni kezdte a világot, hogy aztán három éven át beszélgessen az emberi figyelemről különböző szakértőkkel. Utazása során arra jutott, hogy téves feltételezésekkel éltünk erről a válságról. Könyvében bemutatja többek között a Szilícium-völgy néhány kiugrott fejlesztőjét, akik megtanulták meghackelni az emberek koncentrációját; egy Rio de Janeiró-i nyomornegyedet, ahol az emberek egészen szürreális módon veszítették el a tisztánlátásukat; és egy új-zélandi irodát, ahol rendhagyó megoldással állították helyre a dolgozók termelékenységét. Hari az álmodozás lehetőségének eltűnésétől kezdve a technológia uralmán át a fokozódó környezetszennyezésig tizenkét tényezőt azonosít be, amelyek felelőssé tehetőek figyelmünk romlásáért. Ugyanakkor azt is világossá teszi, hogy egyénekként és társadalomként is tehetünk lépéseket a probléma enyhítése érdekében.
Ez kötet telitalálat volt számomra. Ha visszagondolok az elmúlt évek kedvenceire, nem rémlik melyik volt rám utoljára ilyen hatással. Őszintén bevallom, már az idejét se tudom megmondani, mióta vannak nehézségeim a koncentrációval. Szerencsére a munkám során ez nem áll fent, sokkal inkább a magánéletben, az otthoni dolgokban, kiváltképp a bloggal kapcsolatban. Amikor leülök írni egy bejegyzést nagyon könnyen és nagyon gyorsan elkalandozik a figyelmem. Csak megnézek egy e-mailt, csak megírok egy választ. Megnézem az értesítéseimet, idővel pedig már azt veszem észre, eltelt tíz perc de még egy mondatot sem sikerült leírnom. Nagyon bosszantó és ijesztő, hogy mennyire nehéz ebben az esetben az összpontosítás. Ott van előttem a gép valamint a telefon, és annyi impulzus ér, nagyjából ötpercenként képes vagyok kizökkeni. Viszont a könyvből megtudtam, az ötperc félrenézés sokkal több idő, és sokkal károsabb hatása van mint sejtettem.
Az állandó váltogatás második kártékony következményét nevezzük, mondjuk, “elcseszési hatásnak”. A feladatok közti ugrálás közben egyre több olyan hibát vétünk, amit máskülönben nem tettünk volna, ugyanis – ahogy Miller fogalmazott – “az agyunk nem tévedhetetlen. Amikor egyik tevékenységről egy másikra váltunk, az agyunknak egy kicsit vissza kell keresnie, hol tartottunk, hogy újra fel tudjuk venni a fonalat” – és ez nem mindig megy zökkenőmentesen.
Ez a rész megadta az alaphangot az egész kötet olvasása során. Ezt követően olvashattam a flow élményről, Csikszentmihályi Mihályról. Ez a rész is érdekes volt, rengeteg újdonságot mondott. Sokat tanultam az alvásról, a fáradtságról. A nagy technológiai cégek hogyan dolgoznak azon, minél hosszabban megtartsák a figyelmünket, ezzel is növelve a képernyőidőnket. Stressz és a szorongás kialkulása, azok hatásai a szokásainkra. Sőt, nem egy esetben a könyvek és az olvasás is szóba került.
Amikor egy regényt olvasol, egy másik ember bőrébe bújsz. Gyakorlatilag egy társas helyzetet szimulálsz. A képzeleted által komplex képet kapsz másokról és az élményeikről. Vagyis lehetséges, hogyha elég könyvet olvasol, akkor a valóságban is jobban megértesz majd másokat. A szépirodalom talán olyan, mint egy konditerem az empátiánknak, amely segít fejleszteni az együttérzésünket – ami a figyelem működésének egyik legszebb, legnemesebb formája.
Szinte minden második oldalon találtam olyan részt amit bejelöltem, annak ellenére, hogy nem vagyok az a nagy jelölős olvasó. A Tönkretett figyelem megkapta tőlem azt a figyelmet amit érdemelt. Már a kötet olvasása is tanulási folyamat volt, hiszen százszázalékosan arra figyeltem amit olvastam, összehasonlítottam az életemmel a sorokat. A kötetben felsorolt tizenkét ok mindegyike megmutatkozik a mindennapjaimba. Ezáltal erős bűntudatot éreztem. Tényleg ennyire könnyű befolyásolni, ennyire erőteljesen lehet irányítani a mobilommal? Az elmúlt pár hónapban amúgy is foglalkoztatott a digitális detox gondolata, annak működése, Hari kötete kijózanító volt. Arcul csapott, figyelmeztett, de szerencsére ezzel együtt irányt mutatott a változás eléréséhez.
Mindenkinek ajánlom, aki néha azt érzi túl sok impulzus éri, túlsokat foglalkozik a telefon görgetésével, el szeretne merülni a flow élménybe.
3 gondolatokat “Johann Hari: Tönkretett figyelem”
A hozzászólások lezárva.