Karl Ove Knausgård: Nyár

Karl Ove Knausgård műveivel már nem első alkalommal foglalkozom a blogon. Az online magazin tavaszi/nyári számában hosszabban foglalkoztam a kendőzetlen őszinteségével. Az új bejegyzés aprópója, hogy megjelent az Évszakok című sorozatának záró darabja, a Nyár. 

A Nyárral zárul Karl Ove Knausgård személyes enciklopédiája, amelyet lányának, Annénak írt, és amelyben nemcsak a világot mutatja meg neki, hanem saját magát. Mi jut eszébe egy nyári délutánról? Milyen emlékeket idéznek fel benne a földigiliszták? Mit gondol a cinizmusról? A Nyár minden korábbi Évszakok-könyvnél dokumentaristább, Knausgard újabb fejezeteket tár fel az édesapjához fűződő viszonyáról, és bebizonyítja, hogy még a leghétköznapibb tárgyakat is érdemes néha közelebbről megvizsgálni, mert tele vannak történettel és csodával. A kötet Anselm Kiefer illusztrációival jelenik meg.  

Nagyon nehéz újdonságot írni a szerzőről vagy a műveiről, hiszen úgy gondolom, hogy eddig minden olvasott kötete hozta azt az elvárt szintet, azt az előre kialakult stílust és mondanivalót, amit tőle megszokhattunk. Ezúttal is nagyon bensőséges sorokat és történeteket osztott meg számunkra. Az intenzív elmélkedés, a gondolatiság bevonja az olvasót a mindennapok problémáiba, legyen szó családról, egészségről, természetről vagy a szimpla hétköznapi monotonításról.  

Olvasás közben nekem pedig az járt a fejemben, ha a nyárra gondolok, milyen emlékeket, és érzéseket vetnék papírra. Mi történt velem? Tudnék ennyire őszinte, nyílt és határtalan lenni? Vajon kihasználom a jelent, tudok figyelni az apró részletekre, tudom –e csodálni az előttem levő dolgokat, tárgyakat.  

Mikor ma reggel a szokottnál később felébredtem, elmúlt óra, erős szégyenérzet fogott el a tegnap éjjeli írásom miatt. Soha nem szégyelltem magam amiatt, amit gondolok, és azért sem, aki önmagam előtt vagyok, csak amiatt, amit mondtam, tettem vagy írtam, más szóval azért, amit másoknak megmutattam magamból. Furcsa, olyan, mintha valami kettős erkölcs lenne, minden rendben van, ameddig rejtve marad, és nem látszik. Az írással valójában átbújunk ezalatt a kerítés alatt, mert éppen arról van szó, hogy kifejezzük, ami bennünk van, ahogy megéljük, ám ez csak akkor lehetséges, ha az ember elfelejti, hogy ír, hogy az írás technikai, retorikai, fogásokból áll, manipulációk és hangok változtatása, mert ezek mind a kommunikáció tartozékai, a mások felé irányuló közlés, és ennek következtében felfedi az író belső világát a külső szemlélő számára, következésképpen bevezeti a szégyent vagy a szégyen lehetőségét. Csak akkor tudunk írni, ha nem gondolunk arra, hogy írunk, csak így tudunk a belső világnak külső kifejezést adni anélkül, hogy szégyenkeznek, vagy a szégyen az írás útjába állna a, mint ahogy más külső kifejezési formák nem teszi. 

Knausgård minden írása, egyfajta tanulsággal szolgál, magával ragad. Új perspektívák nyilnak meg előttünk. Mesél, tanít, néha kioktat. Amolyan nyers őszinteséggel. Egy kicsit rólunk is szólnak a sorai. Nagyon kíváncsi vagyok hova jut a szerző a jövőben, mit fog adni neki a kendőzetlen stílusa. Aki a klasszikus irodalmat kedveli, neki a Harcom sorozatát ajánlanám. Viszont, ha valaki nyitott az újdonságra, az egyediségre, és nem riad meg attól, látszólag semmiről is oldalakon át olvashat, merüljön el az Évszakok köteteibe.  

A szerző jelenleg kapható könyveit ide kattintva tudod megnézni.