ZAMAGAZIN 1.szám – nyár

Egy hónappal ezelőtt kezdtem el a blog nyári, online magazinját összeállítani. Kisebb nagyobb kihagyásokkal igyekeztem mindennap foglalkozni vele egy keveset. Amikor végre elkészült, megírtam és betördeltem mindent, jött az ellenőrzés. Egy nap kétszer is átolvastam, mindig találtam valami apró hibát. Sőt, a feltöltés előtti utolsó átolvasás után is módosítottam pár dolgot. Aztán rájöttem, hiába akarom, úgyse lesz tökéletes. Úgyhogy inkább magamban átfogalmaztam a tökéletes szó jelentését, így végre eljutottam oda, publikáljam a munkámat. ZAMAGAZIN – nyár címmel útjára engedem. Remélem legalább annyi örömet lelsz benne az olvasás során, mint ahogy én készítettem. 

Pár technikai infó: 

A képre kattintva nyílik meg az alkalmazás, ahol át lehet lapozni virtuálisan. Hanggal kísérve egészen hangulatossá válik. Telefonon, táblagépen és asztali gépen egyaránt lehet nagyítani, teljes képernyőre váltani, illetve le is lehet tölteni a dokumentumot. A magazinban pár link is található, amire kattintva további tartalmakat lehet elérni.  

Kellemes olvasást kívánok!  

4 gondolatokat “ZAMAGAZIN 1.szám – nyár

A hozzászólások lezárva.