Lételeme: az őszinteség

Karl Ove Knausgård norvég író 2009-ben útnak indított önéletrajzi regényfolyamával lett világszerte ismert. Az összesen hat kötetet számláló sorozat mindegyik darabja kedvező, egekbe magasztaló kritikát kapott. Páratlan sikernek tartották a kritikusok az őszinte kitárulkozást. Még annak ellenére is, hogy bizony a regényfolyamban a szerző olykor nem kímélte sem családját, sem barátait. Valljuk be őszintén, ki szeretne magáról nyíltan olvasni egy regényben, ki szeretné, hogy az egész világ megismerje a nevét, habitusát, vagy esetleg érzelmeit, megnyilvánulásait. 

A hazai olvasók a Magvető Kiadónak köszönhetően ismerhetik. 2016-ban, amikor az első, Halál címre keresztelt kötet megjelent, nagy kíváncsisággal vettem a kezembe. Az első oldal letaglózott. Egyszerűen szólni nem tudtam. Ilyen erős indítással ritkán találkoztam regényben. Olyan elemi erővel kavart fel, napokig emésztenem kellett. Nagyon tetszett az őszinteség, a nyíltság, amit a szerző képviselt. A Harcom sorozat magasra tette a lécet, de azt mondom, minden alkalommal megugorja. Modern irodalom, a régi nagy írók szellemével. Felveszi velük a versenyt.  

2021-ben a kiadó elkezdte kiadni a szerző új, Évszakok sorozatát. A négy kötetben Knausgård nem csinál mást, csak mesél. Születendő gyerekének írja le a világ jelentős vagy éppen jelentéktelen dolgait. Legyen szó egy hétköznapi tárgyról, vagy valami komolyabb fogalomról. Az elején nem értettem a koncepciót, felmerült a gyanú, hogy csak azért születtek meg a kötetek, mert meg kellett lovagolni a korábbi sikert. Azonban ahogy haladtam előre és olvastam, rá kellett eszmélnem, ez az ember ilyen. Lételeme az őszinte kitárulkozás, az emlékek felidézése.  

Karl Ove Knausgård húzott egy merészet mikor belefogott az írásba és témájául saját magát, családját választotta. Kötetei egytől egyig rávilágítanak az emebr esendőségére, problémáira, ugyanakkor nem feledkezik meg az élet szépségeiről sem. Nem a cselekményorientáltság a lényeg, hanem meg kell tanulnunk olvasni a sorok között, értelmezni mindent, és mélyen magunkba kell nézni. A mi harcunk, a mi életünk milyen? Mi az, ami a saját könyvünkben szerepelne, mernénk -e őszinték lenni? Utazás a múltba, tanulságok és változások. Ezt mind megkapjuk Karl Ove Knausgård-ot olvasva.  

A szerző eddig megjelent és jelenleg kapható műveit itt találhatod.

2 gondolatokat “Lételeme: az őszinteség

A hozzászólások lezárva.