Amikor elkezdtem jobban elmerülni a könyvek világába, nagyon bizonytalan voltam. Ez egybeesett azzal, hogy könyvesboltban kaptam munkát. Ott álltam a bolt közepén, nagyjából tízezer könyv vett körül. Mégis merre menjek? Mit válasszak? Megmondom őszintén, ez a fajta nyomás nem könnyítette meg a dolgomat, sőt egy kicsi afelé hajlottam, elengedem az ismerkedést. Aztán az akkori főnököm ajánlotta Paulo Coelho Alkimistáját. Ez pedig kellő löketet adott. Kezdetben sokat hagyatkoztam más olvasók – legyen szó kollégákról vagy vásárlókról – ajánlására. Igy szépen fokozatosan elkezdett tágulni az érdeklődési köröm. Megismerkedtem Harlan Cobennel, aki az Erdő című regényével megszerettette velem a krimi műfajt. Sokáig csak azt olvastam leginkább. Mellé persze jöttek a nagy sikerkönyvek. Alkonyat sorozat, vagy a Szürke ötven árnyalata trilógia. Igen, én azt is elolvastam. A szórakoztató irodalomban mozogtam otthonosan, itt éreztem jól magam. Sokszor került komolyabb könyv a kezeim közé, de mindig valamilyen ürüggyel félre is tettem. Az irodalom unalmas, túl komoly. A fantasy mese, a sci-fi pedig túl tudományos, úgyse értenék belőle egy kukkot sem. Hasonló okból kerültem a pszichológiát és a történelmet.
Visszagondolva szerintem jó, hogy nem erőltettem a műfajok közötti ugrálást. Kellett pár év, hogy megérjek, kellő tapasztalatot szerezzek az olvasás terén. Tisztán emlékszem arra, amikor egy kedves barátom, Eszter, – aki egyébként törzsvásárlónk is volt – kezembe adta Zafón Szél árnyékát. Elmondta, hogy szépirodalom ugyan, de ha érdekel az olvasás, a könyvek, akkor tulajdonképpen egy alapmű. Megfogadtam a tanácsát, így elolvastam. Mai napig egy olyan kedvenc kötet, amire jó szívvel gondolok vissza. Általa már bátrabban nyúltam az irodalom felé, sokat nézegettem az adott kategóriában található műveket.
Közben létrehoztam a blogot, elkezdtem a közösségi oldalas aktivitást. Sok ajánlást kaptam tőletek én is, így már rutinosabbá váltam a korábban került témákban. Olvastam romantikus, történelmi regényt, és bizony havonta felkerült az olvasott könyveim listájára egy-egy szépirodalom is.
Mondjuk olyan 2017-től már nagyon kevés volt azon műfajok száma, ami a komfortzónámon kívül helyezkedtek el. Sokkal nyitottabb és bátrabb lettem. Ma már nyugalommal forgatom a kezembe Nádas Péter, Ishiguro vagy Karl Ove Knausgård műveit. Rájöttem, nem mindig az kell, hogy pörgős, izgalommal teli történet részese legyek. Egy lassabb történet feltölt, irányt mutat. Olyan tapasztalatot ad, melyet mások már átéltek, én pedig tanulok belőle.
2021-ben újabb fordulóponthoz érkeztem. Megtört a jég és a két legjobban került műfaj elől is leomlott a képzeletbeli fal. Sci-fi és fantasy “rajongó” lettem. Az áttörést talán Frank Herbert Dűne című regényéből készült film hozta el. A mozi után elmerültem a könyvsorozatba. Aztán meg sem álltam, jött Asimov, Philip K. Dick. Pár évvel ezelőtt igazi mumusok voltak a szerzők. Ma pedig lázasan gyűjtögetem tőlük a regényeket. Ezek a könyvek sokkal többről szólnak, mint tudomány. Az csak egy keret. Sokkal inkább szólnak az emberi viselkedésről, társadalmakról, hierarchiáról vagy hatalomról. Rengeteg kérdést feltesznek, például milyen lenne a világunk adott esetben? Vajon én miként reagálnék, mit tennék, ha maximális korlátok között kellene élnem az életem egy pusztuló bolygón? A sci-fi történetek úgy tűnik, túlmutatnak a hétköznapi valóságon, ugyanakkor, ha belegondolok, a háborúk, klímaváltozás miatt mégsem olyan távoliak. Ha befejezek egy történetet, sokkal tovább velem marad, sokkal jobban emlékszem rájuk. Lehet nem árt felkészültnek lenni a jövőt illetően?
Ugyanezt gondolom a fantasy világáról. Szintén túl mutatnak a mese világán, mert rólunk, emberekről szólnak. A köntös csupán másodlagos. Legjobb példa erre Moskát Anita Irha és bőr című regénye. A sokszor sokkoló történet erőteljes párhuzamot mutat napjainkkal, amikor a kirekesztés, a felsőbbrendűség beépült a mindennapokba.
A fenti sorokat az elmúlt évek tapasztalata szülte. Úgy gondoltam, nagy, érdemi változás nem várható az olvasói szokásaimmal kapcsolatban. Azonban most, 2024 elején mégis motoszkál bennem pár gondolat. Lehetséges, ahogy öregszünk és gyűjtünk egyre több tapasztalatot az életben, úgy fogunk komolyabb könyvek felé nyúlni? Vajon ez bizonyos fokú felnőttség jele? Vagy az életkörülmények, esetleg az érzelmi intelligencia változás befolyásolja? Vagy a minket körülvevő világ van ránk hatással?
A legutóbbi olvasmányaim változatosak voltak. Mégis azt vettem észre, a komolyabb irodalmi szövegek voltak rám igazán hatással. Sőt, egyik-másik után kifejezetten tanácstalan voltam, hogyan tovább? Egyre inkább hasonló élményekre vágyom. Persze, szeretem a krimiket, a humoros, romantikus könyveket is. Azonban többre van szükségem. Még több Testnapló, Sátántangó, Ne bántsátok a feketerigót, Inkognitó és Szolenoid élményre.
Nem tudom, ez a következő hónapokban merre fogok mozdulni, mindenesetre jelenleg azt érzem, inkább kevesebb könyvet szeretnék olvasni. Kevesebbet, de különlegesebbet. Ez az igazi kihívás, megtalálni a megfelelő regényt.
Több, mint tizenöt év aktív olvasással a hátam mögött azt kell mondanom, szükség van a komfortzónánk átlépésére. Rengeteg könyv különböző műfajban mind azzal a céllal született, hogy adjon az olvasónak. Csodát, félelmet, reményt, őszinte szavakat, segítséget. A mondanivaló szinte mindig ugyanaz. Így bátran forduljatok más műfajok felé, higgyétek el megéri.
