Kicsivel több, mint hatszáz oldal, mégis kevesebb mint hét nap alatt elolvastam egy tőlem még mindig távolálló műfajú regényt. Ez siker? Abszolút! Magam is meglepődtem, de Moskát Anita Irha és bőr cím regénye valóban bekúszott a bőröm alá, ahogy azt a fülszöveg is említette.
Két évtizeddel korábban néhány állat bebábozódott, majd félig emberként született újjá. Az emberiség értetlenül áll a helyzet előtt, nem feltétlen tudják mit is kezdhetnének a helyzettel. A fajzatok – így hívták az új lényeket – szintén válaszokat keresnek. Ebben a bizonytalanságban ismerjük meg a három főszereplőt. Augustot, a szóvivőt, politikust, akit azért kampányol, hogy a fajzatokat mindenki elismerje, az emberekkel egyenrangúnak vegyék őket. Pilart, a cuki borzot, akit tulajdonképpen a televízió nevelt és tanított meg az élet dolgaira. Végül pedig Kirillt, az őzfajzat bloggert, aki elszántan keresi a nagy sztorit, amit megírhat a blogjára. A három történet természetesen idővel összekapcsolódik.
Pár évvel korábban, elolvasva a fülszöveget még nevettem volna az egészen. Beszélő, emberi tulajdonsággal rendelkező állatok? Biztos valami meseszerű történetről van szó, amire én nem vagyok kíváncsi. Viszont az elmúlt időszakban – köszönhetően a számos fantasy, sci-fi olvasmánynak – már megtapasztaltam, ezen történetek sokszor túlmutatnak azon, amit elsőre gondolhatunk róluk. Sokkal fontosabb témákkal foglalkoznak, mint egy átlagos történet.
A különleges lények által olvastam az emberi viselkedésről, elnyomásról, a társadalom működéséről. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni, hinni valami felsőbbrendű jóban, ami által minden új irányt vehet. Attól, hogy valaki más külsőleg, még ugyanolyan érző lény, mint te, én, vagy bárki más. Követünk el hibákat, van, amit helyrehozhatunk, más esetben pedig örökké viselhetjük a következményeket. Minden állati karakter emberi volt, néhány ember viszont igazi állatként viselkedett. Napjaink eseményeivel pedig félelmetes párhuzamokat véltem felfedezni, annak ellenére is, hogy eredetileg 2019-ben jelent meg a történet.
„Hiszen ezek csak állatok„, írták a kommentelők a blogjára, szinte minden egyes fabulája alá, menetrend szerint. „Attól még, hogy beszél, meg ruhát hord, nem lesz ember.” Kirill zakatoló szívvel, a távolodó furgont figyelve arra gondolt, milyen ironikus. Ugyanez jutott eszébe a sapiensekről neki is.
Az Irha és bőr bekerült a kedvenceim közé. Nem csupán a mondanivaló és az egyedi történet miatt. A sikerhez és az élményhez az is nagyban hozzájárult, ahogy a szerző, Moskát Anita azt papírra vetette. Anita mindig jókor váltott szemszöget, szereplőt, ami által dinamikussá vált a történet. A szereplőket sikerült megismernem, értettem a motivációjukat, gondolataikat, érzéseiket. Mindig sikerült egy újabb oldalukat bemutatni. Ez néha el is bizonytalanított amúgy, tulajdonképpen kedvelem –e én az adott karaktert? Aztán rájöttem az esendőség legalább annyira hozzátartozik az emberhez, – vagy a történet szempontjából a fajzathoz – hogy abszolút pozitív irányba mozdította az érzéseimet. A történet minden részlete kellően kidolgozott volt, üres járattól mentes.
Az Irha és a bőr az év meglepetése lett. Mindenkit csak bátorítani tudok, adjon esélyt a fantasy (vagy akár sci-fi) műfajnak, mert az élmény mellett rengeteg gondolkodni valót tartogatnak. Ha pedig mindez szépirodalmi igényességgel van párosítva, az olvasás maradandó élménnyé válhat.
3 gondolatokat “Moskát Anita: Irha és bőr”
A hozzászólások lezárva.