Egy korábbi bejegyzésemben már foglalkoztam Nádas Péter műveivel, pontosabban azzal, én hogyan ismerkedtem meg velük. A Biblia című kisregénye, Világló részletek, Minotaurus. Három kötet után már nincs bennem félelem regényei irányába, inkább tanácstalanság. Hogyan tovább? Mivel folytassam az ismerkedést? A kiadóhoz fordultam segítségért, ahonnan azt a javaslatot kaptam, olvassam el az Egy teljes évet.
Az idén nyolcvanéves Nádas Péterrel folytatott beszélgetéseket Károlyi Csaba a pandémia idején, több mint egy éven át Zoomon. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe.
Nem emlékszem mikor olvastam utoljára interjúkötetet. Főleg nem olyat, ami tulajdonképpen két ember beszélgetése, több, mint 400 oldalon keresztül. Kellemes meglepetésben volt részem. Néha ugyan sok volt és nem éreztem kapcsolódási pontot, nem különösebben kötötte le a figyelmem. Ugyanakkor, ha összességében nézem, tetszett. Rengeteget olvastam a magyar irodalomról, stílusokról, műfajokról. Mit jelent az írás, az irodalom. Rengeteg külföldi szerző és műve iránt sikerült az érdeklődésemet felkelteni.
Jobban megismertem Nádas Péter gondolatvilágát, szemléletét. Az eltelt egy év alatt számos témát érintettek, ami közelebb vitt ahhoz, megértsem a műveiben rejlő sokszínűséget, különlegességet. Két könyve között hezitáltam, a Párhuzamos történetek valamint az Emlékiratok könyve. A beszélgetések alapján mindkettő érdekes, viszont nem sikerült egyértelműen eldöntenem, melyiket olvassam. Úgyhogy azt hiszem mindkettő sorra fog kerülni. Ám előtte szerintem a legutóbbi kerül majd sorra, a Rémtörténetek.
Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk. A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.
A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.
