Marie Aubert Felnőtt emberek és a Ha történne valami című regényei már nagyon régóta várakoznak a polcomon. Vékony, rövid történetek, mégis valamiért mindig elfelejtettem levenni a polcomról őket. Pedig annyi jót hallottam róluk. Pár hete megjelent itthon a harmadik kötete, az Igazából nem ilyen vagyok. Jött, látott, és győzött.
Régen volt olyan olvasás élményem, hogy reggel felébredtem, majd elintézve a szokásos dolgaimat, egy kávé mellett belemerültem egy regénybe. Egészen addig nem keltem fel a kanapéról, amíg a történet végére nem értem. Persze ehhez az is szükséges, igazán jó könyv legyen a kezembe. Az Igazából nem ilyen vagyok pedig ilyen kötet.
Egy átlagosnak gondolt, boldognak mondott, középosztálybeli család – nyugodt jólét, békés hétköznapok, biztonságos rutinok. A családját elhagyni készülő apa, egy önazonosságát éppen elvesztő nővér vagy a barátnője ghostingolása miatt egyre jobban frusztrálódó kamasz lány azonban mintha nem passzolnának bele a klasszikus képbe. Amint a korábbi viszonyítási pontok kezdenek elmosódni, és a komfortzónáktól távol kerül, amit a szereplők tettek, tesznek vagy tenni készülnek, jogosan teszik fel maguknak a kérdést, hogy ha igazából nem ilyenek, akkor milyenek vagyunk?
Bemegyek a fürdőszobába, magamra zárom az ajtót, levetkőzöm, beállok a zuhany alá, nem tudom, mit tegyek, csak itt akarok állni, addig, amíg elfogy a meleg víz, addig, amíg minden elmúlik.
Talán ez a gondolat foglalja össze legjobban miről szól a kötet. Mindannyiunk életében eljönnek azok a pillanatok, amikor besokallunk, elveszünk, felejteni akarunk valamit, vagy éppen valakit. Az élet nehézségei súlyos teherként nehezednek ránk. Minden egyes nap arról szól, felvesszük a fapofát, a kamu mosolyt, és megyünk tovább, mintha mi se történet volna. Közben pedig a felszín alatt olyan drámák és őrlődések zajlanak, amit nem merünk kimondani.
Marie Aubert valóságos, hétköznapi közegbe ültetett története mindenféle sallangot és túlzást nélkülözve ébreszti fel az olvasót, nem vagyunk egyedül. Az érzés, hogy alkalmatlanok vagyunk valamire fel-felbukkan életünk során. Itt pedig hatványozottan tapasztalhatjuk meg. Elképesztő volt számomra ahogy egyszerűen, lényegre törően fogalmazva vezet végig minket a történeten. A váltakozó szemszög, a szereplők sokszínűsége és érzelmeik tökéletes családi látletet nyújtottak. Elég arra gondolni, amikor egy családi hétvégén az asztalnál egy valaki rosszat szól, és elindul a lavina. Szerintem már mindannyian átéltük legalább egyszer.
Zárt családi közösség, melynek mi is a tagjai leszünk egy hétvége erejéig. Tanulva a hibákból, félelmekből, sérelmekből viszont magunk mögött tudhatjuk az alkalmatlanságunkat, ha képesek vagyunk szembenézni mindazzal, amivel a szereplők is. Tanulságos.
A szerző eddig megjelent köteteit itt találod, az Igazából nem ilyen vagyok pedig itt rendelhető.
