Talán mindenki életében előfordult már az érzés, elege van mindenből és mindenkiből, nem látja, hogyan tovább. Hibát hibára halmoz, és szíve szerint csak magára csukná a szobaajtót. Számos oka lehet a hangulatingadozásnak. Én is éreztem már lehangoltságot több alkalommal, szerencsére csak átmenetileg, rövid időre. A következő kötet szereplője azonban nem ennyire szerencsés.
Meg Mason Bánat és öröm című, a 21.Század Kiadó KULT könyvek sorozatában megjelent regénye, a depresszió, mentális betegségek témakörét járja körbe. A történet főszereplője, Martha. Nagyon okos és tehetséges, az élete során azonban számos nehézséggel kell szembenéznie, és gyakran úgy érzi, hogy nem képes boldogulni a mindennapokban. A történet két idősíkon játszódik: az egyik a múlt, ahol Martha fiatalkorába tekinthetünk be, miként alakult ki, jött elő nála a mentális betegsége. A másik pedig a jelen, ahol Martha megpróbálja újraépíteni az életét, miközben folyamatosan harcol a depresszióval és a negatív gondolatokkal.
Számomra elég lassan indult be a kötet. Nem éreztem semmit az elején, nem tudtam igazán kapcsolódni. Aztán ahogy haladtam tovább, szépen fokozatosan bontakozott ki előttem minden. Egyszerre éreztem sajnálatot, szomorúságot, szánalmat. Valamelyest azonosultam a szereplővel, ugyanakkor mégis úgy éreztem, nem, én nem vagyok ilyen. Lehúzott, aztán fárasztott. Végig hullámzó volt a történet. Hullámzott az értékelésem is. Tetszett, erősnek gondoltam. Aztán úgy voltam vele, túl sok, erre nincs szükségem.
Ugyanakkor nem tudom elvitatni a kötet fontosságát, miszerint bemutatja milyen az élet úgy, hogy mentális betegsége van valakinek. Megpróbálja lerombolni a tévhiteket és azokat a címkéket, melyeket az emberek előszeretettel aggatnak másokra.
Vacsora közben Johnatan minden előzmény nélkül a mentális betegségek természetéről kezdett értekezni, meg azokról az emberekről, akik úgy döntenek, hogy ilyesmiben utaznak. Szerinte akik nagy hanggal bizonygatják, hogy valami pszichés rendellenességgel küzdenek, azok vagy unalmasak, vagy kétségbeesetten próbálnak érdekesnek tűnni, vagy képtelenek elfogadni, hogy teljesen átlagos módon ők maguk cseszték el az életüket, és a problémáik egyáltalán nem a hülye gyerekkorukból erednek, aminek a történetét szintén nagy lendülettel akarják rád tukmálni.
Rettentő nehéz lehet mentális betegséggel együtt élni. Főleg akkor, ha nincs meg a mögöttes baráti, családi támogatás. Ha a segítség csupán egy hanyagul odavetett “majd elmúlik”. A szerző konkrétan nem nevezi meg a betegséget, de elárul annyit, hogy lényegében tudjuk miről van szó.
A Bánat és öröm egy intenzív, megható és szívfacsaró történet, egy érzelmi hullámvasút. Bizonyos szinten hálával tartozom a kötetnek, mert emlékeztetett arra, szerencsés vagyok.
Ha tetszett az Üvegbúra, vagy Finy Petra Madárasszony című regénye, szereted a lelki vívódásokat erősen ábrázoló történeteket, akkor olvasd el a Mason kötetét.
