Merüljetek el ti is Narnia világába!

12 éve foglalkozom könyvekkel. Az eltelt idő alatt rengeteg témában és műfajban kellett ajánlanom. Szerencsés vagyok, mert eléggé széles skálán olvasok, ezért mondhatom azt, nehéz megfogni. Pár olyan téma van csupán, ami mégis nehézséget okoz. A sci-fi és a fantasy. Utóbbi kapcsán azonban van egy könyv, amit mindenképpen ajánlok. Merüljetek el ti is Narnia világába! 

C.S. Lewis 1898-ban született Észak-Íroroszágban. A 20. századi világirodalom egyik jelentős képviselője, a modern kori gyermek-fantasy megteremtője. Számos értekezés, vallási témájú kötet szerzője. Legismertebb műve azonban a Narnia Krónikái sorozata.  

Az első kötet 1952-ben jelent meg, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény címmel. Talán ez a legismertebb kötet, hiszen 2005-ben nagyszabású mozifilm készült belőle. Itthon először a Szent István Társulat gondozásában jelent meg 1988-ban, majd ezt követte egy kisebb kiadó 2005-ben. A ma elérhető köteteket a Harmat Kiadó gondozza. Az idei könyvfesztiválra kiadták a hét kötetet egyben, egy különleges, csodaszép kiadásban. 

Narnia Krónikái a Jó és a Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű. 

Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Izgalmas utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban. Narniában az állatok tudnak beszélni, mitikus lények élnek és köztudottan létezik varázslat. 

A regény legnagyobb előnye az, hogy nagyon könnyed és egyszerű a nyelvezete. Tényleg el tudja varázsolni az olvasót. Én felnőttfejjel olvasva élveztem a sorokat, újra gyereknek éreztem magamat. Szerettem volna kalandozni, felfedezni és megküzdeni a különleges lényekkel. Tökéletesen el tudtam merülni a fantázia világába. Persze nagy segítségemre volt az is, hogy láttam a filmeket. A történetek egyaránt szólnak hitről, barátságról, reményről és az igazságkeresésről.  

Azt gondolom, kilenc-tíz éves kortól már bátran a gyerekek kezébe lehet adni, mert jó belépő lehet a könyvek világába. És bizony ajánlott olvasmányok listájára is tenném a suliba.  

Egy gondolat a “Merüljetek el ti is Narnia világába!

A hozzászólások lezárva.