Úgy látszik az idei év bővelkedik különleges, egyedi hangvételű regényekben. Pár napja írtam Az emberek legtitkosabb emlékezetéről, most pedig itt egy újabb irodalmi csemege, a Vernon Subutex.
Vernon Subutexnek legendás lemezboltja volt Párizsban, ám az internetes letöltés megjelenésével a forgalma egyre csökkent, és végül be kellett zárnia a Revolvert. Amikor a lakbérét fizető titokzatos rocksztár, Alexandre Bleach meghal drogtúladagolásban, Subutex munka, lakás és pénz nélkül találja magát. Előbb a régi haverjai kanapéjára kéredzkedik be, majd hajléktalan lesz, és közben számos furcsa figurával találkozik. Pornósztárokkal, alkoholistákkal, neonácikkal, anarchistákkal, mindenható médiamogulokkal, ateista és mélyen vallásos arabokkal, lecsúszott forgatókönyvírókkal. Subutex egyetlen tulajdona néhány videókazetta, egy hosszú önvallomás Bleach-től. Amikor a párizsi underground tudomást szerez a felvételekről, mindenki csak egyet akar: megtalálni Vernont. Megkezdődik az őrült hajsza a fővároson, majd később egész Franciaországon át, Subutex pedig közben valóságos guruvá válik. Előbb beköltözik a Buttes-Chaumont parkba, ahol hamarosan nemcsak a haverjai és egykori vásárlói bukkannak fel, hanem valóságos szekta szerveződik köré, majd a barátaival különleges bulikat szervez vidéken, ahol a meghívott kiváltságosok Alex különleges hanghullámaira táncolhatják át az éjszakát.
A három kötetes regény erős, sajátságos, és olykor nyers atmoszférájával járjuk be Párizs utcáit. Párhuzamba állítva a modern és régi idők ideológiáit, emberek viselkedését, legyen gazdag vagy szegény, jóakaratú vagy gonosz. Férfi és nő, öreg és fiatal. A nehézségek mindenki számára egyenlőséget teremtenek. Mondjuk úgy, egyszer fent, aztán nagyon mélyen lent.
Az élet gyakran játszik két kézzel. Kezdetben elaltatja a figyelmedet, elhiteti veled, hogy jól elboldogulsz, majd a második szakaszban, amikor már látja, hogy oldott vagy és fegyvertelen, újra teríti a lapokat, és átgázol rajtad.
Olvasás során nehezen szoktam meg a rengeteg karaktert, a tucatnyi nézőpontot. Az is nehézséget okozott, hogy nem voltam még Párizsban, így nehezen tudtam igazán jelen lenni a történetben. Ugyanakkor ahogy szembesültem a társadalmi közeggel, tudtam hasonlóságokat felfedezni hazánkkal. A lecsupaszított valóság elborzasztott, dühített és megnevetettett egyszerre. Virginia Despentes nyers stílusa elérte a célját, emlékezetes történetet alkotott. Kevés olyan mű van, ahol a nyomor, a letargia és a céltalanság kerül reflektorfénybe.
A többrétegűsége miatt simán esélyes egy későbbi újraolvasára. A Vernon Subutex leginkább a kitartó, nyers szókimondás és valóságot kedvelő olvasóknak lesz csemege.
