21 lecke a 21.századra

Pár éve politika és történelem témakörben Harari neve megkerülhetetlen lett. Három, eddig megjelent kötete évek óta sikerlistásnak tekinthető. Egyszer már olvastam tőle, de most újra kezembe került az egyik munkája. 21 lecke a 21.századra. 

Sapienst azt hiszem a megjelenésének évében olvastam. Töredelmesen bevallom, sok mindenre nem emlékszem belőle. Vagyis persze, el tudom mondani miről szól. Azonban most nem érzem azt, kellően átjött minden sora. Így idén elterveztem, újra fogom olvasni. Főleg a legutolsó kötete után erősödött bennem az érzés. 

A 21 lecke a 21.századra beszippantott. Lassan haladtam vele, és megesett, egy este csak pár oldalt, fejezetet olvastam. Mindez annak volt köszönhető, hogy fel kellett dolgoznom a sorokat. Megdöbbentett és megrémisztett pár dolog. Félretéve azon merengtem, hol tartunk most, milyen jelek vannak, amik a könyvben felvázolt jövőkép felé terelnek minket.

Technológia és a mesterséges intelligencia fejlődése milyen veszélyeket rejt. Legyen szó munkahelyekről, egészségről, vagy saját szabadságunkról, szabad döntéseinkről. Algoritmusok irányítása lenne a jövő? Mindent ők fognak vezényelni? Vajon a hétköznapi ember mit fog érezni ebből? Google már most is belefolyik az életünkbe. Elég csak a véletlenül megjelenő hirdetéseket megemlíteni. Félelmetes belegondolni, mennyi mindent tudhatnak rólunk. Vajon képes irányítani is minket? Beleszól a döntéseink meghozatalába? Vajon a pénz, vagy a rólunk összegyűjtött adat az értékesebb? Mi köze van mind ezeknek a liberalizmus csökkenéséhez?  

Az algoritmusok szemmel tartanak. Figyelik, hová mész, mit vásárolsz, és kivel találkozol. Hamarosan minden lépésedet, lélegzetvételedet és szívverésedet monitorozni fogják. A big data és a gépi tanulás segítségével igyekeznek egyre jobban és jobban megismerni. És ha egyszer majd jobban ismernek téged, mint te magadat, képesek lesznek iránytani és manipulálni téged, te pedig nem sokat tehetsz majd ez ellen.

A könyv negyedét, az első nagyobb fejezetet olvasva a fenti kérdések és gondolatok merültek fel bennem. Mi lesz még? Mit tartogat még a könyv? Iszonyú sok információt olvastam. Már így is rettegéssel tölt el a jövő.  

A kötet második részében a közösségek erejéről, azok összetartozásáról, online-offline világáról esik szó. Majd a civilizációk régen és most, nacionalizmus. Utóbbi rész foglalkozott a nukleáris és ökológiai, technológiai kihívással. Vajon milyen változás lenne szükséges a környezetünk védelmében? Hogy áll a technikai fejlődés, mi lenne az, ami még nagyobbat lendíthetne rajta? Vallások szerepe napjainkban megint számos kérdést boncolgatott. Ami után nagyobb szüntet hagytam, az a bevándorlás témaköre volt. A számos megközelítés nagyban hozzájárult a gondolkodásom csiszolásához.  

A könyv utolsó harmadát szintén lassan, megfontoltam olvastam. Egy cseppet sem volt könnyed. Terrorizmus, háború témaköre elkeserített. Az alázatról, istenről szóló részek újfent elgondolkodtattak. Tudatlanság, igazság, álhírek, jövő, oktatás, értelem, meditáció. Csak pár címszó a végső témákhoz, melyek, mint az észrevehető, elég széles skálán mozognak.  

Elég sokáig olvastam a könyvet. Szerintem teljesen rendben van ez. Nem vagyok túlságosan jártas a történelemben, politikában, és a tudomány világában. Több ismeretlen szóval is találkoztam. Nem estem kétségbe, mert mindennek utána olvastam. Arra ösztönzött, tanuljak, bővítsem az ismereteimet. Valamivel talán okosabb lettem tőle, de annál sokkal fontosabbat is kaptam. Rávilágított, járjak nyitott szemmel, nézzem a dolgok másik oldalát is. A több szempontú megközelítés hasznos. Harari könyvét abszolút kötelezővé tenném.

A szerző magyarul megjelent könyvei:
– Sapiens
– Homo Deus
– 21 lecke a 21.századra
– Sapiens – Rajzolt történelem

3 gondolatokat “21 lecke a 21.századra

A hozzászólások lezárva.