Borbély Szilárd neve nem volt ismeretlen számomra, azonban a munkásságáról, stílusáról nem sok mindent tudtam. Mondhatom azt, teljesen érdektelen volt számomra. Egészen addig, amíg meg nem jelent új kiadásban a Nincstelenek című műve. A Jelenkor Kiadó ezzel indította útjára a Borbély életművet. A letisztult, mégis szemet gyönyörködtető új borító elegendő volt ahhoz, a szerző a figyelmem középpontjába kerüljön. Borbély Szilárd: Nincstelenek.
Mielőtt elkezdtem volna olvasni, utánanéztem a kötetnek, mit mondanak róla. Egyöntetű válasz az volt, nyomasztó. Nem igazán jó ilyet hallani, de erre felkészülve merültem el a történetbe.
Egy kisfiú szemén keresztül megismerünk egy családot. Anyát és apát, testvért. Kis házban élnek, egy kis faluban, annak is a szélén, az úgynevezett cigánysoron. Gondolatok, érzések, hétköznapi problémák, család, kapcsolatok. Olykor viccesnek ható, máskor rémisztő események közepébe csöppenünk.
Megyünk és hallgatunk. Huszonhárom év van közöttünk. A huszonhármat nem lehet osztani. A huszonhárom csak magával osztható. Meg eggyel. Ilyen magány van közöttünk. Nem lehet részekre bontani. Egyben kell cipelni.
A történet legalább annyira beszippantott, mint amennyire képes volt taszítani is. A nyers, valósághű ábrázolása az összes érzékszervemre hatással volt. Annak ellenére, hogy a nyelvezete egyszerű, könnyen olvasható, sokszor megálltam és félretettem. Nyomasztott, de közben tisztában voltam azzal, egy családnál a vidéki élet, főleg ha hátrányos helyzetben vannak, akkor bizony ilyen.
Apánk módszeresen ver, ahogy a férfiak szoktak. A zsákolástól nagyon erős a keze, a szívlapáttól megkeményedett. Kézzel ritkán üt. Nadrágszíjjal ver vagy ostorral. Apánktól félünk. Anyánk verése csak hisztéria. Nem fáj igazán. Közben nagyon kell sírni és kiabálni. Anyám veszekedve üt. Erőtlenül csapkod, mert sír.
A többi fiú is azt mondja, hogy az asszonyok nem tudnak verni. Azt csak ki kell bírni. Húzni az időt, hogy elszálljon a mérgük. Mindig elszáll, mindig megbocsátanak.
Az apák verése más. Annak kiszabott mennyisége van. Előbb nem hagyják abba, megvárják, hogy nagyon fájjon. Akkor jön meg hozzá a kedvük. Addig vernek, amíg már nem csak a félelemtől sírunk, hanem a fájdalomtól. Hogy megemlegessük. Tudják, mikor jön el az a pillanat. Addig csinálják.
A lecsupaszított valóság, a nyomasztó atmoszféra ellenére mégis azt mondom, gyönyörű regény. Az elbeszélőmód, a leírt világ tökéletes ábrázolása emeli élménnyé az olvasást. A regény életünk, a körülöttünk levő világ egy szegmensét mutatja be. Elfordíthatjuk a fejünket tőle, minket úgysem érint. Azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, sokan élnek így, vagy hasonlóan.
A kisfiú, aki mellé társul szegődünk az olvasás során, barátunk lesz. Őszintesége reményt adott számomra. Igazán különleges. Szerintem még az is elképzelhető, a közeljövőben újra fogom olvasni.
Ha szeretnéd elolvasni, tenni vele egy próbát, ezen a linken tudod megrendelni. Borbély Szilárd: Nincstelenek, Jelenkor Kiadó
