Jozef Karika: Félelem

Ha jól emlékszem, akkor tavaly nyáron olvastam a szlovák szerző, Jozef Karika A hasadék című regényét. Idén ősszel újabb könyvet adott ki tőle az Animus Kiadó, melynek címe, Félelem. Kíváncsi voltam, vajon hozza a legutóbbi szintet, vagy jobb, esetleg kevesebb lett a második kötete.  

Félelem 

A főszereplőnk egy kiégett harmincas, aki sok év után visszatér a városszéli lakónegyedbe, egy vérfagyasztó titkot rejtő hegy lábához, ahol a legzordabb teleken gyerekek tűnnek el. Egykori szerelmével és barátaival együtt nemcsak a gonosz erővel, hanem saját múltja árnyaival is szembe kell néznie. Addigi kudarcai és csalódásai mind semmiségek ahhoz a pokolhoz képest, ami gyermekkora helyszínén vár rá. 

A kötet hozza az elvárt misztikus thriller elemeket. Már az első pár oldal után rátelepszik az olvasóra a nyomasztó hangulat, itt bizony valami szörnyűség történt évekkel ezelőtt. Ahogy az is erőteljesen érződött, a múlt hamarosan megismétli önmagát. A kérdés csak az, a regény hányadik oldalán érkezik el.

A válaszom az, hogy sokára. A szerző nagyon jól tudta tartani a feszültséget oldalról oldalra. Viszont egy idő után már nem okozott bennem félelmet a várakozás. Minél inkább haladtam előre, úgy készültem fel én is a szörnyűségekre. Ezáltal nem ütött a végén akkorát. Hozzáteszem, nekem az ilyen thriller/horror regények esetén magas az ingerküszöböm, sok kell ahhoz, hogy kizökkentsenek. Az olvasás során folyamatosan Stephen King Az című regénye jutott eszembe. Felnőttek visszatérnek a szülővárosukba, hogy szembenézzenek a múlt démonjaival.  

Az, hogy rám nem volt nagy hatással a regény, nem jelenti azt, hogy nem tetszett vagy hogy rossz lenne. A történet gördülékenysége, folyamatosan adagolt feszültsége okán a kezdő thriller olvasóknak pont ideális belépő a műfajhoz. Egyáltalán nem bántam meg az olvasást, sőt még mindig érdeklődéssel várom a szerző további munkáit.  

Jozef Karika magyarul megjelent regényeit ide kattintva tudjátok megnézni, megrendelni.