A mesék terápiás felhasználás az elmúlt években lett igazán ismert. Sokan nem is gondolnánk, mennyi jelentéssel bírhat egy-egy történet. Október közepén egy újabb kötet jelent meg a témában, Kinek a sorsa? címmel. Az alábbi interjúban a kötet két szerzőjével, Mogyorósy-Révész Zsuzsannával és Vaskor Grétval beszélgetek. A szerzők megosztják gondolataikat a transzgenerációs öröklődésről és a mesék szerepéről a pszichológiai és terápiás munkában. A beszélgetés során kitérnek arra, hogyan találhatunk példákat a mesékben, hogy azonosítsuk a közös mintákat, és miért fontos a mese a terápia során. Emellett gyakorlati tanácsokat is nyújtanak az olvasóknak, akik saját transzgenerációs történetüket szeretnék megérteni és feldolgozni.
A könyvben beszélnek a mesehősök nehézségeiről és feladatukról, amelyek transzgenerációs öröklődésükhöz kapcsolódnak. Hogyan találtak ilyen példákat a mesékben, és miként azonosítottátok a közös mintákat?
Vaskor Gréta: Több éve dolgozom mesékkel, fejtem, csoportba viszem egy-egy adott témát megdolgozni, és egyéni folyamatokat is kísérek vele. Mindehhez az kell, hogy nagyon sok mesét elolvassak, megértsem őket, rétegeit kibontsam, felfejtsem. Mivel rendszerben szeretek gondolkozni, és épp emiatt folyamatosan rendszerezem az olvasottakat, ez könnyen adta azt a felismerést, hogy a mesehősöknek két nagy csoportja van. Az egyikük szimbolikusan teli tarisznyával indul, így a jövő és jelen feladataira tud koncentrálni, és keresik, kutatják a kihívásokat, vagy épp a feladatok találják meg őket, Propp szavaival élve kereső hősök. A mesehősök másik nagy csoportjába tartoznak azok, akiknek bizony nem ilyen könnyű az elindulás, a saját út megtalálása. Ők azok, akiknek a mesebeli tarisznyája üres, vagy épp „éles beretvákkal” teli kövekkel, átkokkal, bántással. Világos, hogy addig nem lehet teljes az élet, saját sors megtalálása, amíg ezek a terhet nincsenek meg- és feldolgozva. A mese a maga szimbolikus nyelvével megmutat egy-egy lehetséges megdolgozási utat.
Olyan volt ez a munka, mint egy nyomozás. Lett egy fókusz, az áldozati hősök témája, és kerestem kutattam, rengeteg mesét olvastam, ezzel a figyelő „szemmel” nyitottam ki nagyon sok mesegyűjteményt, és így körvonalazódott 6-7 téma, életteher, transzgenerációs örökség, amiből most hármat mutattunk be. Először az összessel akartunk dolgozni, majd hamar beláttuk, hogy ez közel lehetetlen feladat, így most a hiány, az árulás és az átok történeteivel dolgoztunk. A könyv írása közben nyíltak még apróbb utak, ajtók, teljesedett ki a rendszer.
Miért gondolják, hogy a mesék erőteljes eszközök lehetnek a transzgenerációs öröklődés megértésében és kezelésében? Hogyan járulnak hozzá az ember krízishelyzeteinek megoldásához?
Vaskor Gréta: A mese szöveg és történet, méghozzá erősen szimbolikus, sűrített képekkel üzenő történet. Helyszínei, szereplői, cselekvései egyszerre tudnak személyes és kollektív tartalmakat mozdítani bennünk. Mert a mesék szövegei, történetei, különösen, ha élőszóban érkezik meg hozzánk, hatnak ránk: érzéseket, testi érzeteket keltenek, s nem csak azok, gondolatok, vagy épp kérdések születhetnek bennünk. A meséknek megvan a sajátos struktúrájuk, belső rendjük, eszközeik, amik segítik, hogy ne csak az okos, gondolkodó részünk kapcsolódjon hozzájuk, hanem a tudattalan tartalmaink is rezonáljanak rá, érzések, érzetek, belső képek jelennek meg a mese hallgatása (olvasása, mondása) közben. Ezzel már nagyszerűen lehet „dolgozni”, napvilágra hozni, vagyis beszélni róla. Az is fontos, hogy ezek a belső képek hatnak, mozdítanak, és annyit mutatnak meg nekünk akár a legnehezebb történetből, ami még kibírható. És fontos az is, hogy a mese egy ívet, egy megoldási, egy megküzdési utat mutat meg, azt, hogy milyen erőforrásokra, segítségre van szükség, milyen cselekvés vezet ki ebből a megakadásból, vagy épp rendezi a megbillent élethelyzetet. Tehát mutatja, hogy „hogyan tovább”, azt, hogy milyen út visz a megoldás, a rendeződés felé. Fontos még, hogy időrendbe teszi, folyamatba rendezi a történéseket, ami egy példa, egy minta, hogyan lehet a saját akár transzgenerációs, vagy bármilyen más nehéz történetünket elmesélni.
A mese arra is alkalmas, hogy a történetet sajátként éljük, (bennünk történjen) vagy épp eltávolodjunk tőle és szövegként kapcsolódjunk hozzá. Lehet tükör, megláthatunk benne egy addig láthatatlant, de létezőt, ráismertethet minket egy saját folyamatra, mintázatra. Lehet próbacselekvésre hív, vagy számunkra negatív szereplő nézőpontjával kapcsolódunk, és a mesét „zsebre” lehet tenni, el is lehet vinni magunkkal, és bármikor elő lehet venni, fel lehet idézni!
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna, miért nevezi „traumaszemüvegű” pszichológiának a megközelítéseit? Hogyan segít a traumaszemüveg a terápiás munkában?
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: A „traumaszemüveg” kifejezés egy szemléletmódot jelöl a pszichológiában. Azt jelenti, hogy a jelenben fennálló ismétlődő, problémás viselkedésmintákra úgy tekintünk, mint egy valamikori, gyakran gyermekkori tanulás vagy megszokás (szülőktől automatikusan átvett minta) eredményére. Ezek egykor (gyerekkorban, vagy a felmenők életében) hasznosak, szükségesek voltak az alkalmazkodáshoz, túléléshez, mert a személy, vagy valamelyik őse traumatizáló (bántalmazó, elhanyagoló, diszfunkcionális) körülmények között nőtt fel, vagy élete egy szakaszában kénytelen volt ezeket elviselni. A „traumaszemüveg” azt keresi, hogy mikor és minek hatására alakultak ki ezek a ma már kifejezetten zavaró, problémát okozó viselkedésminták. Ha megtaláljuk a sérülés „helyét”, azaz azokat az élményeket, amelyek mentén a nehézségek kialakultak, akkor célzottan tudunk – megfelelő traumaterápiás technikával – ezeknek az emlékeknek a feldolgozásában segíteni. Természetesen az ősöket ért traumák nem minden esetben tárhatók fel, de az általuk okozott, mai napig ható inadekvát viselkedések, gondolatok és érzelmek jelen vannak, ezekkel lehet dolgozni a terápiás munka során. (Például ha valakinek a családjában valamikor komoly nehézséget okozott az éhezés – háború, munkatábor, stb. kapcsán-, akkor a jelenben fennálló étkezési probléma hátterében lehet, hogy olyan gondolatok, tiltások, félelmek állnak, amelyek megakadályozzák, hogy a személy egészséges módon kapcsolódjon saját természetes szükségleteihez.)
Vaskor Gréta, hogyan segít a mese kódok értelmezése az embereknek abban, hogy kapcsolódjanak a saját transzgenerációs történetükhöz?
Vaskor Gréta: Szeretem inkább azt mondani, hogy ezeket a „kódokat” nem érteni kell, hanem hagyni hatni: beleengedni magunkat a történetbe, beengedni a történetet önmagunkba, utazni benne: megszülethetnek képek, érzetek, érzések, és mi leszünk a hős, vele mozdulunk, és egyszer csak rátalálunk önmagunkban egy helyre, mondjuk egy védelmet adó, körülölelő faodúra, az erdőre, ami elrejt, és védelmet ad a gonosz és pusztító mostohaanya elöl. Megmozdít egy mondat: Elindulok és felkeresem elátkozott testvéremet! Addig megyek, míg meg nem találom őket, amíg meg nem váltom őket: megérthetjük ezeknek a mondatoknak az üzenetét, de a megértésen túl hol erősebben, hol alig hallhatóan érzések és testi érzetek is mozdulnak és mozdítanak. A jelek, kódok, szimbólumok ereje hatalmas!
Milyen gyakorlati tanácsokat adnának az olvasóknak, akik saját transzgenerációs történetüket szeretnék felfedezni és megérteni?
Vaskor Gréta: Figyeljék, milyen történések, képek, hangok, szerepek hatnak rájuk, mik billentik ki őket, akár váratlanul és érthetetlenül, mik azok, amik erősítik. Milyen ismétlődő és saját élettörténetükből nem megérthető és magyarázható mintázatok vannak jelen a történetükben. Keressenek, kutassanak, legyenek nyomozók! Apró emléktöredékből, mozdulatokból, képekből sok mindent lehet összerakni. A mese azért is izgalmas, mert emlékeztethet minket a saját transzgenerációs történetünkre, ráismertethet egy nem ismertre. Igazából az a lényeg, hogy bennünk szülessen egy számunkra érvényes narratíva, és lehet ez erős mondat lesz: nem az a fontos, hogy valójában pontosan mi történt, mert az sokszor nem rekonstruálható a maga teljességében, hanem az, hogy, bennünk legyen megértés és utána egy megnyugvás.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: A könyv három tematikus fejezetében (hiány, átok, árulás) számos példa (mesei és való életből eredő) segíti az olvasót abban, hogy ráismerjen arra, ha hasonlóan működik, vagy hasonló helyzetbe került, mint a bemutatott szereplők. Ezen kívül útjelzőnek szánt célzott kérdések is támogatják az elindulást „befelé”, a saját és a családi traumák megismerésének útján. Érdemes megfigyelni, hogy a mese, vagy a hozzá írott szövegek megérintenek-e. Ahol a kíváncsiságunk felébred, a figyelmünk élénkebbé válik, valószínűleg azzal a témával nekünk is van valamilyen kapcsolódásunk. A kérdések mentén lehet, hogy meg is találjuk ezt a számunkra fontos pontot.
A gyerekeknek felolvasott mesékből, a legkisebbek mennyire tudják feldolgozni és később hasznosítani, akár felnőtt vagy kamaszkorban az olvasottakat? Érdemes beszélgetni róla, vagy hagyjuk meg nekik, az úgy mond saját feldolgozásukat?
Vaskor Gréta: Mesét hallgatni (és mondani) is öröm, és a jelenbe hoz. A mesehallgatás segíti a belső képalkotást, a történések időrendbe rendezését, cselekvési mintákat ad. A mese segít megmutatni, átéltetni és feloldani a feszültségeket, megmutatni és megnevezni szimbolikus formában a félelmetest, az elmondatlant és mese végére általában megszületik a megkönnyebbülés, a feloldozás. Ez már maga egy szelep és jó útravaló minden gyereknek. Sokszor történik, hogy egy gyerek többször kéri, hogy meséljék neki ugyanazt a mesét-akkor meséljük, akár heteken keresztül is. Ő így kapcsolódik vele. Kisgyerekkel nem kell beszélgetni a meséről, ne vigyük át megértetésbe, didaxisba. Amit lehet, ami jó, hogy játsszunk a mesével, mesében a gyerekkel, vagy segítsük hozzá: varázsolhatunk, táltost hívhatunk, kereshetünk egy jó és biztonságos mesei búvóhelyet, a mese hősével útnak indulhatunk!
Hogyan látják a transzgenerációs öröklődés témájának fontosságát a pszichológiai és terápiás munkában, valamint az emberi fejlődésben?
Vaskor Gréta: Egy nagy rendszer része vagyunk, a családrendszeré. Nem tudjuk tőle függetleníteni magunk. Történetünk nem a születésünkkel kezdődött, ahogy az előszavamban is írtam, sokkal-sokkal régebbről íródik. A mostunkban ott van minden korábbi megoldott, megküzdött erő és forrás, és meg nem oldott, meg nem értett, titokká vált, elfelejtett történet is. Hat ránk. Ezek a titkok, ezek a meg nem oldott gubancok arra várnak, hogy napfényre kerüljenek, hogy kiszálazzuk, kisimítsuk, hogy helyük legyen a család történetben, hogy kimondhatók legyenek. Egy sokszor fájdalmas és hosszú folyamat, de így tud elmúlni, valóban múlttá válni a múlt.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: A traumák alapvető jellemzője, hogy egyszerre „szeretnének” rejtve maradni (mert fájdalmasak és sokszor szégyenteliek), ugyanakkor „szeretnének” megmutatkozni. Amíg azonban rejtve vannak, hatásuk nem múlik el, akár generációkon keresztül is ismételten megjelenik, sokszor érthetetlen, megfejthetetlen nehézségeket okozva. A traumatizáció minden esetben a megküzdés kudarcával, tehetetlenséggel jár; a megküzdéshez mozgósított energia blokkolódik, lefagy, zárványként az idegrendszerben, a testi memóriában marad, s különböző, változatos tüneteket okoz. A feldolgozás, a szembesülés az egykori történéssel, a vele kapcsolatos bezáródott érzelmekkel és késztetésekkel óriási megkönnyebbülést jelent egyéni, családi, nemzeti szinten is. Ez azonban nem pusztán megkönnyebbülést jelent, hanem hozzáférést a „befagyott”, elrejtett, elfeledettnek hitt, „zárolt” energiákhoz, azaz az egészségesebbé, teljesebbé, igazabbá válás lehetőségét.
Emberiség szinten nem kérdés, hogy nagyon-nagyon szükség lenne az ismétlődő, ártalmas minták (háborúkat, gyűlölködést okozó érzelmek, indulatok és kompromisszum-képtelenség) átírására. Ez pedig meglátásom szerint a generációk óta ismétlődő egyéni, csoportos, nemzeti sebzettség feldolgozásán, gyógyításán keresztül lehetséges.
Milyen további kutatási területeket látnak ebben a témában, és terveznek további munkát a transzgenerációs öröklődés és a mesék területén?
Vaskor Gréta: Ahogy korábban említettem, van még téma, van még történet, ami feldolgozásra vár. Hófehérkék, Hamupipőkét, Hajnalkák történetei, lányoké, fiúké, akiknek menekülnie kell otthonról, vagy épp otthon ragadnak, és más szerepbe hívódnak be, mint a gyermek szerepe. A történetnek még nincs vége.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna: Eredetileg is több témakört terveztünk, s jelenleg is abban gondolkodunk, hogy folytatnánk a könyvet. Szeretnénk utánajárni a kutatások alapján meghatározott ún. ártalmas gyermekkori élmények mesei és terápiás transzgenerációs vonatkozásainak. Az ártalmas gyermekkori élmények három fő kategóriája: bántalmazás, elhanyagolás, családi diszfunkciók. Ezek köré tervezzük a következő közös munkánkat.
A Kinek a sorsa? – Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában című kötetet ide kattintva lehet rendelni.
