Hétköznapi emberek, akik megváltoztatták a világot

Pár hete ajánlottam az Aion Kiadó négy bátorító mesekönyvét. Akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, ha a kiadó folytatja a hasonló jellegű könyvek kiadását, akkor hamarosan az legerősebb gyerekkönyv kiadók között találhatja magát. Most egy újabb sorozatukat szeretném ajánlani. Hétköznapi emberek, akik megváltoztatták a világot.   Én, Rosa Parks    Rosa Parks már gyermekkorában is mindig kiállt magáért. Ekkor még az amerikai…

Tovább olvasom

Akinek az orra pisze – korszerű mondókák kisbabáknak

Munkám során, amivel legkönnyebben meg lehet fogni, az a gyerekeknek szóló verseskönyvek, mondókák. Vannak a régi klasszikusok, amelyek az idő múltával sem veszítettek az értékükből. Ilyen többek között Füzesi Zsuzsa Mondókáskönyv sorozata, a Zengő ABC, vagy a Cini-cini muzsika. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a mai szülők nyitottak, sőt kifejezetten keresik az újdonságokat, a…

Tovább olvasom

Mindent tudni akarok a sportról

Mindent tudni akarok a sportról. Egy ifjúsági ismeretterjesztő kötet, ami szerintem kategóriáján túllépve hiánypótló, akár a felnőtt olvasók számára is. Számomra egészen biztos.  A sporttal való viszonyom eléggé sajátságos. Jó magam szeretek sportolni, viszont meccset nézni nem igazán. Nem köt le. Egyedül a kézilabda az, – ami a gyorsaságának köszönhetően – érdeklődést tud kiváltani belőlem. Mondjuk…

Tovább olvasom

Örökösök viadala

Kicsit csajos, meg amúgy ifjúsági, de megidézi Agatha Christie stílusát. Valami hasonlóval ajánlották számomra Jennifer Lynn Barnes, Örökösök viadala című kötetét. Illetve szinte mindenhol kiemelték, a Harry Potter fordítója, Tóth Tamás Boldizsár fordította. Amúgy elég vaskos kötet, kicsit ijesztőnek hat elsőre. Kihívás? Persze! Pont ez a szép az olvasásban.  Örökösök viadala  Avery pontosan tudja, mi kell a szebb…

Tovább olvasom

Zombiláz és vérfarkasok

Valamikor az év elején megfogadtam, hogy havonta ajánlok legalább egy mesekönyvet, ifjúsági regényt. Ezúttal egy regénytrilógiára esett a választásom. Pontosabban a trilógia két kötetére. A népszerű skandináv krimi szerző, Kristina Ohlsson könyveit olvastam. Zombiláz és vérfarkasok.  Zombiláz  Herbert látta, hogy az idegen alig bírja felemelni a táskákat. Mitől lehetnek ilyen nehezek? De nem ez volt az egyetlen furcsaság….

Tovább olvasom

„Az a fontos, hogy a gyerekünket ismerjük” – Csapody Kinga

Az elmúlt öt-hat év alatt hazánkban a mesekönyvek kínálata rohamosan emelkedett, és emelkedik napjainkban is. Személy szerint úgy vélem, bizonyos szintű túlkínálat van. Felmerült benne a kérdés, miként lehet eligazodni a könyvesboltban a mesekönyvek között? Milyen az ideális mesekönyv, melyik korosztály számára mit érdemes választani? Mire számítson az, aki mesét szeretne írni, és azt publikálná,…

Tovább olvasom

Rossz állatok

Újabb gyerekeknek szóló kötetet szeretnék ajánlani számotokra. Ezúttal nem mese, és nem is varázsvilágról van szó, hanem olyan kötetről, ami szórakozva képes tanítani. Nem rossz állatok. Ez a vicces rajzokkal gazdagon illusztrált könyv 38 olyan állatfajt, illetve -csoportot mutat be, amelyeket sokan félelmetesnek, ijesztőnek, veszélyesnek vagy gusztustalannak tartanak. Ha ezt a könyvet elolvassák, megtudják, milyenek…

Tovább olvasom

Négy bátorító mesekönyv

Legutóbb karácsonyra készülve ajánlottam mesekönyveket. Azóta a blogom átesett egy kisebb ráncfelvarráson, külön menüpont született a gyerekekhez köthető könyveknek. Megpróbálok havonta ajánlani majd a legkisebbeknek, remélem sikerülni is fog. Mindenesetre rögtön négy könyvet ajánlok. Négy bátorító mesekönyv. Az Aion kiadó alábbi négy könyvében több közös pont is található. Egységes, talán a megszokottól némileg eltérő, nagyobb…

Tovább olvasom

A szívem egy bezárt bódé

A kamaszokról mindenkinek van ilyen-olyan véleménye. Egy biztos, nagyon nehéz kifürkészni mi minden járhat a fejükben. Ilyenkor sokat segíthetnek a könyvek. Pszichológia, ifjúsági regény, szépirodalom, vagy A szívem egy bezárt bódé.   Linn Skaber az életről, a pattanásokról, a békéről és a hiányérzetről kérdezte a fiatalokat, arról, hogy milyen érzés egyszerre gyermeknek és felnőttnek lenni, mi a legcsodálatosabb…

Tovább olvasom

J.K.Rowling: Az Ickabog

Mesekönyv? Felnőtt regény mesébe bújtatva? Túlságosan erőszakos, emiatt csalódást okozó? J.K. Rowling tavaly megjelent Az Ickabog című műve kétségkívül nagyon megosztóra sikeredett. Pedig minden csak nézőpont és hozzáállás kérdése. Mert bizony a rossz, az néha lehet jó is. A negatív történet pedig tanulságul szolgálhat. J.K.Rowling: Az Ickabog.  Amikor először a kezembe került, ámultam, mennyire szép kötet. Tényleg nagyon különleges a megjelenése,…

Tovább olvasom

Az Órakulcs – Óramágusok 1.

Úgy látszik az új év már rögtön az elején tartogat meglepetéseket. Ezzel nincs is semmi gond, főleg, hogy pozitív élményekről van szó. Ifjúsági fantasyt olvastam és tetszett. Az Órakulcs – Óramágusok 1.  Vonakodva vetettem bele magam az olvasásba, mert úgy éreztem nem az én világom az ifjúsági fantasy vonal. És hát valljuk be, előítélettel kezdeni egy könyvet nem a…

Tovább olvasom

Carlos Ruiz Zafón: Éjféli palota

2020 júniusában elhunyt Carlos Ruiz Zafón, az egyik legkedveltebb spanyol szerző, aki az én egyik kedvencem is. Szél árnyéka című regénye az könyv, amit minden könyvszeretőnek, olvasónak el kell egyszer olvasnia. Ezúttal a Köd trilógiájának egyik epizódját ajánlom neked. Éjféli palota.  Kalkutta, 1932 májusának utolsó napjai: minden idők legforróbb hónapjának végén hó hullik a paloták városára. A…

Tovább olvasom

Ajándék neked, ajándék neki! – ifjúsági regények

A mesekönyv ajánló után a nagyobbak számára is válogattam olvasmányt. Nekik nem is olyan könnyű ha jobban belegondolok, mert már saját ízlésük van, vagy legalábbis tudnak válogatni. Ez tetszik, ez nem. A többiek ezt olvassák, ez ciki. A következő könyveket reményeim szerint örömmel forgatják majd. Saját tapasztalatom és számos gyerek véleménye segített. Ajándék neked, ajándék neki! –…

Tovább olvasom

Ajándék neked, ajándék neki! – mesekönyvek

Elérkezett az év utolsó két hónapja. Tavaly ilyenkor már tömegek voltak a bevásárlóközpontokban, és mindenki lázasan készült a karácsonyra. Idén minden rettenetesen bizonytalan. A plázák helyett online rendelnek, nézelődnek az emberek. Sokan félnek hazamenni családjukhoz az ünnepekre. A vírust lehet nem is kaptuk el, mégis megmérgezte a hétköznapok nyugodtságát. Személy szerint a nyomasztó bizonytalanság ellen a…

Tovább olvasom

Mucha Dorka: Nincs idő

Ifjúsági regényeknél nagyon sokszor előfordul, a jól bevált klasszikus sémához fordulnak a szerzők. Szerelem, barátok, iskola. Mindez átlagos, hétköznapi körülmények között. Persze, ezzel nem is lenne baj, ha nem lenne belőlük már egy tucatnyi, és nem lennének közhelyes sablonokkal tele. Arról nem is beszélve, ezek általában semmire nem tanítanak, maximum időtöltésre jók. Ezek a kötetek…

Tovább olvasom