J.K.Rowling: Az Ickabog

Mesekönyv? Felnőtt regény mesébe bújtatva? Túlságosan erőszakos, emiatt csalódást okozó? J.K. Rowling tavaly megjelent Az Ickabog című műve kétségkívül nagyon megosztóra sikeredett. Pedig minden csak nézőpont és hozzáállás kérdése. Mert bizony a rossz, az néha lehet jó is. A negatív történet pedig tanulságul szolgálhat. J.K.Rowling: Az Ickabog. 

Amikor először a kezembe került, ámultam, mennyire szép kötet. Tényleg nagyon különleges a megjelenése, a borító is ízléses, letisztult. Belelapozva a gyerekek rajzai is megmosolyogtattak. Mégis volt bennem egy kétely, érdekel ez engem egyáltalán? Valóban szeretnék én mesét olvasni? Nem vagyok az a kimondott Harry Potter rajongó, így csak egy szokásos új könyvként tekintettem Az Ickabogra. Persze azért a kíváncsiság ott motoszkált bennem, hála a jól sikerült marketingnek. Úton – útfélen szembejött velem a kötet. Végül a kiadó ajánlásra úgy döntöttem, elolvasom.  

Duskáldia egykor a világ legboldogabb országa volt. Bővelkedett aranyban, egy pompázatos bajszú király uralkodott rajta, és olyan fenséges kolbászok, sajtok és sütemények készültek városaiban, hogy aki csak megkóstolta őket, táncra perdült örömében! Birodalomszerte minden szép és jó volt, kivéve a ködös északi részt, Lápföldét, ahol egy régi rege szerint a szörnyűséges Ickabog tanyázott. Minden épeszű ember tudta, hogy az Ickabog csak legenda, rossz gyerekek ijesztgetésére való. De a legendáknak megvan az a furcsa tulajdonságuk, hogy néha önálló életre kelnek… 
Vajon egy mendemonda megbuktathatja a közkedvelt királyt, és térdre kényszerítheti az országát? Annyi biztos, hogy két bátor gyerek olyan kalandba sodródik miatta, amire maguktól sose vállalkoztak volna. A világ egyik legkiválóbb elbeszélőjének sajátos hangulatú meséjét a szereplők színes tárháza és a fantáziadús cselekmény teszi minden korosztály számára feledhetetlen olvasmánnyá. 

Nem tudtam letenni. Minden várakozásomat és elképzelésemet felülmúlta. Nagyon tetszett. Nagyon sok, felnőtt életből való párhuzamot találtam benne. Vajon van –e határa a hiúságnak? Mennyire lehet manipulálni valakit? A megvezetés komoly művészet, vagy elég a szerencse és egy olyan befogadó fél, aki mondjuk ki finoman, buta? Ki lehet –e kerülni a hazugság spirálból? A megfélemlítés elegendő, hogy valaki félreálljon az igazság útjából? Ha valamit többször hallunk az már félig igazzá is válik? Összetartani félelemben, vagy összetartani és fellázadni? Felnőtt fejjel ezekkel a kérdésekkel szembesültem. Több alkalommal is hümmögtem, bizony-bizony ez a valóság, itt tartunk. Olvasás során gyakran eszembe jutott Orwell Állatfarmja is. 

Igen, van benne jó pár szörnyűség és haláleset is. (Ahogy nagyon sok klasszikus, régi mesében is.) Azonban a mai tizenévesek, bármennyire is szeretnénk megóvni őket, akaratunkon kívüli többet tudnak, látnak, hallanak a világról, mint azt gondolnánk. Így nem feltétlen tartom rossz dolognak, hogy a könyvben is megjelennek ezek az események. Tökéletes időzítés, hogy beszéljünk róla. Maximum a nagyon érzékeny lelkületű gyerekkel közösen olvassuk, esetleg mi olvassuk fel nekik. (Szerintem cenzúra nélkül.) Nyilván mindenki maga ismeri legjobban a gyerekét, de olyan tízéves kortól már szerintem bátran a kezükbe lehet adni. 

Az Ickabog egy különleges történet. Mindig lesz aktualitása, ahogy állandó tanulsággal is tud szolgálni. Mondhatom azt, tanmese. Lehet intő példa, lehet figyelemfelhívás. Mindenki maga dönti el miként könyveli el magában a történetet. Azt viszont nem lehet vitatni, szükség van az ilyen történetekre, a gonoszság és az erőszak ellenére is. Azt vallom, inkább egy ilyen “mese” tanítsa és készítse fel a legkisebbeket a világ nehézségeire, mint a televízióból vagy más alternatív forrásból tanuljanak, tapasztaljanak. 

Idén minden bizonnyal el fogom újra olvasni. Kedvenc lett. 2021-es legjobb olvasmányai között előkelő helyett szerzett.

A könyvet ezúttal is az Animus Kiadó adta ki.