Chris Carter: A keresztes gyilkos

Régen igazi krimifaló voltam. Majd idővel a műfaj egyre hátrébb került nálam. Nem is találtam nagyon jó krimiket, plusz egy idő és bizonyos számú kötet után minden olyan egyformának tűnt. Még a kedvenc szerzőm újabb regényei se kötöttek le.  

Pár hete kezdett újfent foglalkoztatni a műfaj, már csak választanom kellett valamit. A General Press Kiadónál megjelent Chris Carter könyveivel sokat szemeztem, de húztam és halasztottam a dolgot. Valaki azt mondta kezdjem az elsővel, valaki pedig egy későbbi kötetét javasolta. Végül maradtam A keresztes gyilkosnál. 

A keresztes gyilkos 

Los Angeles egyik elhagyatott házában egy kegyetlenül meggyilkolt fiatal nő holttestére bukkannak. A két fakaróhoz kötözött meztelen áldozat arcáról lenyúzták a bőrt – miközben még élt. Tarkójába különös kettős keresztet véstek – ez a keresztes gyilkosként ismertté vált pszichopata jele. Pedig ez lehetetlen, hiszen a keresztes gyilkost két éve elfogták és kivégezték. Talán az egyik követője tette? Vagy Robert Hunter gyilkossági nyomozó kénytelen szembenézni az elképzelhetetlennel? Lehet, hogy az igazi keresztes gyilkos még mindig odakint ólálkodik, és gúnyt űz Hunterből, aki képtelen elkapni? Robert Hunter és zöldfülű társa egy minden képzeletet felülmúló rémálomban találja magát… 

A regény nagyon nyers, erőteljes szöveg világgal rendelkezik. Nem a könnyed nyomozós történet, bizony még az én képzeletemet is felül tudta múlni. Edzett vagyok, de azért volt pár oldal amikor rendesen elszörnyülködtem. Örültem, hogy nem a tipikus, mostanában divatos témát dolgozta fel. Gondolok itt a domestic thriller jellegű könyvekre, melyek már szinte egy kaptafára épülnek fel. Egy jó történet, egy jó krimi esetén sokat számít a főszereplő személye is. Robert Hunter nyomozó karaktere szimpatikus, megnyerő. Én megkedveltem, már egyfajta barátként tekintettem rá.  

Kifejezetten tetszett, ahogy a történet mellett betekinthettem a profilozás, a pszichológia és a testbeszéd világába. A szerző nem ledarálta az eseményeket, hanem apránként bemutatta a nyomozó szakma rejtelmeit is. Ilyenkor meg-megálltam a történetben, hogy felelevenítsem a korábbi olvasmány, vagy film élményeimet. Maximális hitelességet éreztem. Nyilván sokat nyom a latba, hogy a szerző pszichológiát végzett és kriminálpszichológusként dolgozott. 

Arra gondolt, mennyire ártatlan az emberek többsége, nem is tudják, hogy a gonosz csupán karnyújtásnyira van tőlük. A munkája része gondoskodni arról, hogy az emberek ártatlanok is maradjanak. 

Két nap alatt elolvastam, nem tudtam és nem is akartam letenni. Ha ilyen az első regénye, akkor milyen lehet a többi? Főleg, hogy az írók általában könyvről könyvre fejlődnek. Viszont nála már A keresztes gyilkos is magasra tette lécet. Itthon eddig kilenc regény jelent meg. Ahogy ezt most leírtam, a pénztárcám hangosan felsírt, hiszen tudja, be kell szereznem az eddig megjelent műveit.  

Ha te is szeretnél egy igazán pörgős, izgalmas és rémisztő pszichothrillert olvasni, akkor itt megrendelheted A keresztes gyilkost.  

Egy gondolat a “Chris Carter: A keresztes gyilkos

A hozzászólások lezárva.