Ezek voltak 2021 sikerkönyvei

2020-as év a megjelenések és a sikerkönyvek szempontjából kiszámíthatatlan volt. Boltzár, elcsúsztatott megjelenések, kevesebb marketing. Ezek után nagyon kíváncsi voltam, hogyan alakul a 2021-es év. Visszatér a lendület a könyvpiacon? Több újdonság fog megjelenni? Milyen könyvek fogják uralni a sikerlistákat? A válasz már megvan. Ezek voltak 2021 sikerkönyvei.

Könyvkiadás szempontjából a tavalyi év elég zajosra sikeredett. A korábbi sokk után elképesztő mennyiségű új könyv jelent meg. Néha úgy éreztem, talán túl sok az új könyv. Jó pár kiadó havonta legalább egy tucat könyvet jelentetett meg. Viszont egy-két hét elteltével ezek az újdonságok a feledés homályába merültek, mert jött az utánpótlás. Nem sok újdonság tudott igazán kiemelkedni. Talán csak a nagy neveknek sikerült.

A 2021-es év abszolút győztese, immáron harmadszorra, Orvos – Tóth Noémi könyve, az Örökölt sors lett. Tényleg döbbenetes az évek óta tartó sikere. Ezért nem volt meglepetés az sem, hogy az év végén megjelent új kötete, a Szabad akarat is helyet kapott a legjobb tízben.

Az Örökölt sorshoz hasonlóan ismét a legjobbak közt szerepelt Edith Eva Eger-től A döntés, illetve kissé hátrébb szorulva Az ajándék.

Számomra meglepően jól teljesített a Zöldlámpa. Szkeptikus voltam vele kapcsolatban, mert nem láttam mekkora rajongótábora van itthon Matthew McConaughey-nek. Az év során nagyon sokszor szerepelt a sikerlistán a legjobbak között, ez pedig azt bizonyítja, elég nagy a rajongótábora.

Náray Tamás és Bödőcs Tibor neve is egyet jelent a sikerrel. Előbbinek az ötödik kötete, a Volt egyszer egy varrodám, Bödőcsnek pedig a harmadik, Mulat a manézs című regénye is kiemelkedően teljesített.

Tavaly is sikerlistás volt, idén szintén az élen járt A nagy pénzrablás – A professzor naplója – Menekülő könyv, (külön érdekesség, hogy idén jött új, a sorozathoz köthető kötet, ám mégis a régi diadalmaskodott.) az Ahol a folyami rákok énekelnek és A boldog hülye és az okos depressziós is.

Végére a legjobbak közül nem maradhat ki Ken Follett sem. A történelmi regények után ezúttal egy krimi, thriller jelent meg tőle. A Soha sikerét mi sem bizonyítja, hogy nagyon hamar elkapkodták az első kiadást.

További sikerkönyvek 2021-ből:

Egyes kötetekről a címükre kattintva olvashatsz többet