Maurice & Maralyn – Egy hajótörés igaz története

A hajótörés témáját már rengetegen feldolgozták különböző formában, de két kötet különösen mély nyomot hagyott bennem: Márquez Egy hajótörött története és a Pi élete. Bár ezek nehéz témákat boncolgatnak, mégis egyfajta pozitív életszemléletet és motivációt hordoznak magukban. Azt üzenik, hogy bármennyire is kilátástalan egy helyzet, mindig van egy út, amin keresztül talpra lehet állni. 

A Maurice és Maralyn kapcsán viszont inkább a történet emberi oldalára voltam kíváncsi. A fülszöveg alapján személyes kötődéseket, érzelmeket, élményeket vártam, és arra voltam kíváncsi, hogyan éli meg a két szereplő ezt a különleges, ugyanakkor félelmetes kalandot. Hogyan hat a kapcsolatukra és milyen gondolatok kavarognak bennük. 

Mint minden utópia, az övék sem volt önellentmondástól mentes. Megváltak mindenüktől, hogy hajót építtessenek. Megválni készültek minden ismerősüktől, hogy vízen éljenek, egyedül, szakítva minden kötelezettséggel és közösséggel, mindattól, ami az embert egy helyhez vagy annak lakóihoz köti, a mindennapok ismétlődő megaláztatásaitól és a hallgatólagos törvényektől, amelyek súlyát talán csak ott érzed, ahol felnőttél. Mindezek fényében mi lehetne öncélúbb, mint a menekülés? 

A könyv egyébként nagyon könnyen olvasható, a nyelvezete egyszerű és letisztult. Rengeteget tanulhatunk belőle a tengerről és a túlélésről, olyan technikákat és fortélyokat ismerhetünk meg, amelyekről nem is gondoltuk volna, hogy hasznosak lehetnek. Bámulatos volt látni a kitartásukat és azt, amit közösen elértek. 

Ugyanakkor néha értetlenül álltam a döntéseik előtt. Eszembe jutott az Út a vadonban című könyv, amelyet nemrég olvastam. Abban a felelőtlenség és bátorság közötti határvonal kérdése merült fel bennem, és ez a kérdés itt is sokszor előjött. Értem én, hogy a kalandvágy és a szabadság fontos, de szerintem meg kell találni azt az arany középutat, amely mindenkinek megfelelő. 

Ami egy kicsit csalódást okozott, az az volt, hogy a könyv közel sem volt olyan személyes hangvételű, mint ahogyan azt a fülszöveg alapján vártam. Kicsit szárazabb fajta dokumentumregény, nem tudott mély érzéseket megmozgatni bennem. Ennek ellenére, hajótörés, túlélés, kitartás témakörben benne az érdemes elolvasni kategóriában.  

A kötet ide kattintva rendelhető.