Idealista? Rebellis? Kalandvágyó? Chris McCandless rövid élete kérdésekkel teli. A szabadságot kereste vagy azt a szeretet, amit a szüleitől nem igazán kapott meg? Valaki isteníti azt, ahogy el tudta engedni az elvárásokat, legyen az társadalmi vagy családi. Ugyanakkor sokan megvetik a felelőtlensége miatt. Több, mint tíz év után újra megjelent Jon Krakauer már-már kultikusnak számító műve az Út a vadonba.
1990 nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére.
Természetes dolog a szabadságvágy. Én is sokszor “világgá mennék”. Tisztelem a bátorságot. Viszont annak nem látom értelmét, hogy nem fogadom el a természet törvényeit, makacsul ragaszkodom ahhoz, nincs szükségem segítségre. Se emberekre, se tárgyakra. Nyilván könnyű ezt most leírni 35 év elteltével. Sokkal több információt tudunk gyűjteni, talán több a tapasztalata is az embernek. Eleve más közegben nőttünk fel. Valahogy mégse tudok dűlőre jutni annak kapcsán, hogy felelőtlen volt vagy sem.
Valahogy ez a bizonytalanság okán válik a regény kultikussá, mert nehéz egyértelműen állást foglalni róla. Inspirált, aztán dühített. Volt olyan pillanat, amikor átéreztem a gondolatait. Magunkra találhatunk a sorokban.
Az Út a vadonba nemcsak egy fiatalember tragikus története, hanem könyv az útkeresésről, a szabadság áráról és az emberi törékenységről is. Olyan kérdéseket vet fel, amelyekkel mindannyian szembesülhetünk a saját életünkben.
