“Hogyan legyél sikeres író? Megmutatom!” Kreatív írótanfolyam mindenkinek! Legyél te a következő bestseller szerző” Az elmúlt időszakban számos hasonló hirdetésbe futottam bele.
Nyilván a könyves kereséseim okán, mert nem tervezem regényt írni, szóval érdekes miért akarnak állandóan belevonni hasonló képzésekbe. Mindenesetre arra jó volt, hogy eszembe jusson egy régóta a könyvespolcomon porosodó kötet, amely lényegében szinten azt a célt hivatott szolgálni, hogy segítsen a kezdő íróknak megtalálni a hangjukat, átsegítse őket az elakadásokon.
Levelek egy ifjú íróhoz
Levelek egy ifjú íróhoz, Colum McCann kötete ötvenkét rövid esszében igyekszik segíteni a kezdő írókat. Első mondatoktól, az elakadásig, inspirációig, karakteralkotásig elég sok témára kitér. A szerző több mint öt regényt tudhat maga mögött, Booker-díj jelölése is volt, továbbá a New York-i Hunter College-ben kreatív írást oktatott. Ez alapján minden bizonnyal kijelenthető, ismeri a siker receptjét.
Motiválás felsőfokon
Ugyanakkor én a könyvet a felénél körülbelül félbehagytam. Pár fejezetet még a végén elolvastam, de aztán rájöttem, nem nekem íródott. Az olvasás során folyamatosan olyan érzésem volt, mintha egy motivációs tréner győzködne arról, mennyi mindenre vagyok képes, és a siker bennem lakozik stb. Bizony, közhelyesnek éreztem.
Volt pár gondolat, amin elgondolkodtam hasznos lehet, ha írnék, de többségében inkább a motiváción volt a hangsúly, de az is számomra túltolva. Nagyon új dolgot se találtam benne, mert pár google keresés és hasonló tanácsokat kapok.
Kezdő íróknak lehet hasznos, át tudja lendíteni őket az elakadásokon, de bátorság arra alapozni, hogy a kötet hatására válnának igazán sikeressé. Kiváltkép amiatt is, hogy a könyvben olvasottak nem minden esetben vonatkoztathatók a hazai könyvpiacra.
















