Az olvasás rengeteg ember számára a legideálisabb kikapcsolódás, menekülés a valóság elől. Természetes folyamat, én is azt érzem, ha túl sok már a külvilág zaja, akkor bezárkózom egy könyvvel, és máris jobban érzem magam. Viszont pár éve felfigyeltek egy ehhez kapcsolódó jelenségre, amit úgy neveznek: eszképizmus. Ez a valóságból való menekülés pszichológiai mechanizmusa, amelyet az emberek gyakran alkalmaznak fájdalmas vagy kényelmetlen élmények elkerülésére.
Mennyivel egyszerűbb egy könyvbe temetkezni, mint szembenézni a problémákkal, félelmekkel. Ezt nem kell elítélni, mert az ember ösztönösen igyekszik olyan megoldásokat találni a nehézségekre, melyek a legkevesebb erőfeszítést igénylik. Egy könyv könnyen elérhető, és szinte korlátlan menekülési útvonalat kínál. Legyen szó romantikus álomvilágról, disztópikus túlélésről, mások életéről (a sajátunk helyett), vagy egy megoldásra váró bűntényről, egzotikus távoli tájról.
Az olvasás lehet elkerülő stratégia, de egyben megküzdési eszköz is. Segíthet a magány, a szorongás, a kiüresedés, stressz ellen. Megnyugtat, lecsendesít, átmenetileg feledtet minden rosszat. Természtes folyamat egy könyvhöz nyúlni, ha éppen erre van szükségünk.
Ez önmagában nem probléma. Sőt, sok esetben épp az olvasás az, ami valakit átlendít egy nehéz időszakon. Személyes példám, amikor a halál, szorongás témaköre okozott számomra félelmet, akkor pont a könyvek adták a legnagyobb támaszt arra, megfelelően kezeljem mindkét esetet. De ha az olvasás a személyes kapcsolatokat helyettesíti, feladatokat vagy döntéseket szorít ki, ha csak a történeteken keresztül tudunk érzelmeket átélni, akkor érdemes feltenni magunknak a kérdést:
valóban örömet ad, vagy inkább csak elbújunk általa?
A könyvek nyitottságot adnak, egy újfajta szemléletet. Mondhatni megnyílik a világ előttünk. De ha nem figyelünk, könnyen válhatnak börtönné is. A határ vékony.
Kérdések, amiket érdemes feltenned magadnak:
– Miért nyúlok könyvhöz, amikor nehéz napom van?
– Elolvasok valamit mert érdekel, vagy inkább el akarom felejteni azt, ami körbevesz?
– Tudok-e kapcsolódni a valósághoz ugyanúgy, mint a történetekhez?
– Hány döntést, beszélgetést halasztottam már el egy „csak még egy fejezet” miatt?
– Mikor olvasok örömből és mikor menekülésből?
– Ha ma nem olvashatnék, hogyan pihennék, kapcsolódnék másokhoz?
A bejegyzés megjelent a ZAMAGAZIN legutóbbi számában is.
