Legutóbbi olvasmányélményem Helen Garner A vendégszoba című regénye volt, amely az első magyarul is olvasható műve az ausztrál írónőnek. A könyv egy rendkívül nehéz, de ugyanakkor brutális emberi témát dolgoz fel. A halálos betegséggel való szembenézést és a gondoskodás terhét. Már csak az egyik téma is rendkívül erős tud lenni, nem, hogy egyszerre a kettő.
A történet főszereplője Helen, aki három hétre vendégül látja barátnőjét, Nicolát, aki végstádiumú rákbeteg. Nicola nem hajlandó elfogadni a hagyományos kezeléseket, és alternatív módszerekkel próbálja gyógyítatni magát, ami feszültséget és kihívásokat hoz a kettejük kapcsolatában.
Helen és Nicola számomra nagyon szimpatikusak voltak, még annak ellenére is, hogy utóbbinak volt pár olyan húzása, ami miatt szívem szerint felráztam volna. Aztán rájöttem, hogy az adott helyzet miatt nekem is legalább akkora türelemre és együttérzésre, empátiára lenne szükségem, mint a szereplőknek. Tetszett a bátorságuk, a kettejük közötti dinamika.
A regény különlegessége számomra Garner minimalista, lényegre törő stílusa. Nincsenek felesleges finomkodások, a mondatok egyszerűek és valóságosak, közhelymentesek, mégis mély érzelmeket közvetítenek. Ez a letisztult megközelítés segít abban, hogy az olvasó valóban átélje a karakterek belső vívódásait és gondolatait.
Számomra igen személyes volt ez a könyv, mivel évekkel ezelőtt a nagymamám hasonló helyzetbe került. Az olvasás során sok olyan gondolat és érzés tért vissza, amelyeket akkor éltem át. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a nagymamám is hasonlóképpen érezhetett-e, és hogy mit tehettünk volna másképp. A könyv remekül ragadja meg a remény és a kétségbeesés közötti ingadozást, valamint a méltóság megőrzésének fontosságát egy ilyen nehéz helyzetben.
Összességében A vendégszoba egy megindító és őszinte regény, amely nemcsak a betegség és a gondozás nehézségeit mutatja be, hanem azt is, hogy mennyire fontos a hitelesség és az emberi kapcsolatok megőrzése a legnehezebb pillanatokban is.
Úgy gondolom, a leírt történet sokat tud adni az olvasónak. Reményt, dühöt, kitartást, erőt. Szomorú téma, de annál fontosabb foglalkozni vele.
A könyvajánló megjelent a ZAMAGAZIN legutóbbi számában.
















