Vannak könyvek, amelyek egyszerűen csak elmesélnek egy történetet. Nem feltétlenül adnak feloldozást, nem tanítanak, nem kínálnak megoldásokat. Csupán bemutatnak egy életet, annak nehézségeivel és szép pillanataival egyaránt. A Stoner óta tudom, az ilyen könyvek egyszerűségében rejlik az igazi élmény. Amy Neff debütáló regénye, az Amikor a legjobban szerettelek pontosan ilyen olvasmánynak indult. Abban azonban nem vagyok biztos, sikerült-e maximálisan átadnia a szerzőnek mindazt, amit szeretett volna.
Joseph és Evelyn 1941 nyarán szerettek egymásba. Talán elkerülhetetlenül – hiszen együtt nőttek fel, szüleik háza egymás mellett állt New England csodálatos tengerpartján. Most, több mint hatvan év elteltével, Joseph és Evelyn megdöbbentő hírt közöl három felnőtt gyermekükkel: egy év múlva önként véget vetnek életüknek. Evelyn szívszorító diagnózist kapott, Joseph pedig nem tud – és nem is akar – nélküle tovább élni.
Őszintén szólva, a fülszöveg kicsit elbizonytalanított. A halál témája már nem tabu számomra, egyre több könyvet olvasok róla. Mégis, ha egy történet azt ígéri, hogy a valószínűleg megkedvelt szereplőktől a kötet végén el kell búcsúzni, az mindig megrázó tud lenni.
Az igazi elköteleződést ápolni kell. Ez nem arról szól, amikor érezzük azt a reszketést a gyomrunkban és ahogy végigszáguld bennünk az adrenalin. A szikrát nem varázslat vagy tündérpor tartja életben. A hosszú időn át tartó állhatatosság teszi olyan széppé.
Nagyjából sikerült is közel kerülni a két főszereplőhöz. Több nézőponton és váltakozó idősíkokon keresztül bontakozik ki a történetük. A merengő, múltidézős fejezetek alapján kirajzolódik életük, gondolataik és érzéseik. Nem voltak kiemelkedő mélységek vagy magasságok, inkább csak csendesen, lassan csordogált előre a történet. Persze a fülszöveg miatt az olvasó eleve számít a lezárásra, így én is végig az elkerülhetetlen befejezésre készültem, nem zökkentett ki semmi. Ez adott egyfajta állandóságot, ívet a történetnek. Ami miatt inkább az egyszerűség jut eszembe a kötetről. Ami nem feltétlen rossz, de mégis kell, hogy legyen benne valami plusz, ami miatt emlékezetessé válik.
Összességében egyetlen negatívumot tudok felhozni a könyv ellen, és az az író stílusa. Számomra érződött a szerző rutintalansága. Néha kizökkentett a történetből egy-egy közbeékelt gondolat, mintha elkalandozott volna. Időnként sablonosnak tűnt a szöveg, de talán épp emiatt tud majd több olvasót is megnyerni magának.
A regény végső soron nemcsak a szerelemről szól. Hanem arról is, milyen érzés eldönteni, hogy valakivel együtt szeretnénk leélni az életünket. Közös álmokat szőni, terveket készíteni, majd szép lassan elengedni egymást és tulajdonképpen önmagunkat is. Belátva, hogy az időnk bizony véges. És talán ettől válik igazán értékessé az életünk.
A kötet ide kattintva rendelhető.
