Cécile Pivot: Néha kiderül az ég

Amikor elkezdtem Cécile Pivot Néha kiderül az ég című regényét, sejtettem, hogy nem lesz könnyű olvasmány. A történet középpontjában egy szülőpár, Izia és Étienne áll, akik nyolcéves lányuk, Zoé halála után próbálnak valahogy továbblépni – vagy legalábbis túlélni a mindennapokat.  

A főszereplő egyedül szeretne lenni a gyászával, így a férje elköltözik tőle. Külön-külön a maguk módján próbálják meg feldolgozni a gyermekük elvesztését. A történet során mindkettőjük oldalát, érzéseit megismerhetjük. Ugyanakkor elég erőteljesen Izia köré épül fel a történet. Érdekes lett volna mélyebben látni Étienne küzdelmét is, mert így a történet néha túlságosan egyoldalúnak érződött. Talán, ha több fejezetet kapott volna, jobban megérthettem volna az ő útját is 

Már az első oldalaktól kezdve éreztem, hogy a szerző rendkívüli érzékenységgel nyúl a gyász témájához. Nem próbálja idealizálni vagy egyszerűsíteni a fájdalmat; inkább a maga nyers, kibírhatatlan és néha irracionális valójában mutatja be. Utóbbi miatt néha volt valami megmagyarázhatatlan hiányérzetem. Izia érzései valóságosnak hatottak, de a karaktere számomra kissé egysíkúnak tűnt. Hiányzott belőle valami váratlan vagy mélyebb belső konfliktus, ami még árnyaltabbá tette volna. 

A történet egyik legerősebb eleme számomra az volt, ahogy Izia új munkába kezd: elhunyt emberek otthonait üríti ki. Ezt a munkát egy Samuel nevű fiatalemberrel végzi, és bár elsőre furcsa párosnak tűnnek, kettejük kapcsolata mégis hoz valami váratlan újdonságot a történetbe. Érdekes vállalkozás, amiről talán kicsivel többet is olvastam volna. Milyen hatással volt a szereplőre, nem félt ezt csinálni?  Az ötlet maga mindenesetre egyedi. Visszatérve a főszereplő és a fiatal fiú kapcsolatára, a végére egy kicsit kiszámíthatóvá vált.  

A regény egyik legnagyobb erénye és egyben hátránya is számomra az volt, hogy nem akarta megoldani vagy bemutatni a gyász fokozatait, annak igazi, vad hullámait. Nem adott válaszokat, nem voltak benne nagy, drámai fordulatok, csak az élet küzdelme, a veszteség súlya és az a bizonytalan egyensúly, amelyet mindannyian keresünk egy ilyen tragédia után. Talán éppen a minimalista megközelítés miatt a történet számomra a felétől kissé egyhangúvá vált. Jó lett volna több kétely, nehézség vagy kilengés, hogy ne csak a gyász ismétlődő hullámai uralják a cselekményt. Sajnáltam, hogy egy gyors, kiszámítható fordulattal lett vége a történetnek.