A Győri Könyvforgatók júniusi témája, valami olasz volt. Választásunk Donatella Di Pietrantonio Törékeny kor című regényére esett.
Amikor Milánót lezárják, Amanda, az egyetemista lány hazafelé veszi az irányt. Visszatér abba az apró faluba Pescara közelében, ahol felnőtt. Az édesanyja, Lucia azonnal megérzi, hogy valami megváltozott. Amanda szeme már nem úgy csillog, mint régen, és mintha legszívesebben láthatatlanná válna. Alig beszél. Lucia megijed ettől a csendtől.
Lucia két erős akaratú ember között találja magát, idős, hallgatag apja és az egyre inkább bezárkózó lánya. Ahogy a családi emlékek lassan újra feltörnek. Az a régi seb, amelyről azt hitte, már rég behegedt felszakad. És miközben próbál eligazodni a kapcsolatok törékeny hálójában, megérti, hogy minden életszakasznak megvannak a maga kérdései, félelmei, és hogy akár szülő, akár gyermek az ember, kiszolgáltatottnak lenni mindig ugyanúgy fáj.
A Törékeny kor nagyjából egynapos olvasmány. A szöveg szikár és egyszerű, mentes a túlzásoktól és a kliséktől, amit kifejezetten értékeltem. A szerző határozottan, sallang nélkül mozog múlt és jelen között, a lényegre koncentrál.
Ugyanakkor úgy éreztem, ez a visszafogottság most kissé a történet mélységének rovására ment. A jelenben játszódó anya-lánya kapcsolat sajnos nem kapott elég teret, így nem tudott igazán kibontakozni. Nem éreztem, hogy a két idősík igazán összekapcsolódott volna, a szálak nem épültek egymásra, nem volt valódi fejlődés.
A múlt eseményei viszont sokkal jobban működtek. Voltak benne emlékezetes, jól kidolgozott pillanatok, a regény vége pedig kifejezetten erős, méltó lezárást adott. A bűntudat, a feldolgozatlan múlt és a jóvátétel témája végig ott húzódik a háttérben. A szerző próbálja ezt a belső rendezetlenséget helyretenni – részben sikerül is neki –, de az már nem derül ki, mindez milyen hatással lesz a jelenre, az anya-lánya kapcsolatra.
Ahogy másokkal is beszélgettünk róla, talán egyszerűen nem alakult ki köztünk az a bizonyos kémia. Ennek ellenére a szerző stílusa továbbra is közel áll hozzám, letisztult, őszinte és természetes.
















