Óvatosan, kissé félve vettem a kezembe Kim Thúy kötetét. Belelapoztam és elveszettnek éreztem magam. Ez talán annak is köszönhető, jobb szeretem a hosszabb szövegeket. Itt egy-két oldalnyi egybefüggő szöveggel szembesültem. Random kinyitottam a kötetet, elolvastam pár részt. Sejtelmes volt, ez pedig mégis kíváncsivá tett.
Kim Thúy ru című regénye egy lírai szépségű, személyes hangvételű visszaemlékezés a vietnámi menekültlétre, az identitáskeresésre és az otthonra. Finoman hömpölygő, ám mégis mély és érzelmes történet, mely egy menekült lány felnőtté válásáról szól. A történet főhőse, egy vietnámi nő, aki gyermekkorában a háború és a káosz közepette hagyja el hazáját, hogy Kanadában telepedjen le. A regény rövid, naplószerű bejegyzésekből épül fel, melyek átszövik a múlt és a jelen eseményeit, a háborús emlékeket, a menekülttáborban töltött napokat, valamint az új világban való beilleszkedés nehézségeit és örömeit.
A ru nagyon minimalista, mégis érzelmileg telített. A szerző apró részleteket villant fel az életéből, amelyek összességében egy egyedi, ám gyakran fájdalmas regénnyé állnak össze. Egyik legmeghatározóbb benyomásom az volt, hogy bár a történet tele van nehézségekkel, mégsem válik sötétté vagy reménytelenné. Az apró örömök, a családi kapcsolatok és az újrakezdés ereje átjön a könyv lapjain.
Érdekes volt a vietnámi kultúra és a kanadai beilleszkedési folyamatok bemutatása is. A menekült lét ábrázolása hiteles volt, érződött a szerző személyes tapasztalata. Ahogy haladtam előre a történetben, azt vettem észre, hogy ez nemcsak egy menekülés története, hanem azok a kérdések is előtérbe kerülnek, hogy ki vagyok én, hol van az otthonom, és hogyan lehet összekapcsolni a múltat a jelennel?
A ru azoknak szól, akik szeretik az olyan irodalmat, amely érzelmi mélységekkel és költőiséggel dolgozik, anélkül, hogy túlbonyolítaná a cselekményt. A rövid írások időben gyakran ugrálnak, ezzel pedig képesek az olvasót kizökkenteni. Előfordult velem is, hogy csak pislogtam, most hol tartok, mi történet eddig. Volt fejezet, amit kétszer is elolvastam. Persze ahogy haladtam előre, vált kerek egésszé minden. Le kell hozzá lassulni, oda kell rá figyelni, de megéri.
