Lev Tolsztoj: Feltámadás 

Hosszú idő után ismét közös olvasmányt választottam a blogomra. Ezúttal egy régi klasszikus került a kezembe, Lev Tolsztoj Feltámadás című regénye, amelyet nemrég adott ki újra Gy. Horváth László fordításában a 21. Század Kiadó. 

Miért esett a választásom erre a könyvre? 

Korábban olvastam Irvin D. Yalom Szemben a nappal című kötetét, amelyben megemlíti Tolsztoj másik művét, az Ivan Iljics halálát. A kötet számomra kellemes és emlékeztes olvasmány volt, és utána eldöntöttem, szeretnék még többet olvasni Tolsztojtól. A Háború és béke, valamint az Anna Karenina terjedelme egyelőre ijesztőnek tűnt, így a rövidebb Feltámadással tettem próbát. 

A regény középpontjában Dmitrij Nyehljudov herceg áll, aki fiatalkorában elcsábította a család egyik szolgálólányát, Katyusát. A lány később nehéz sorsra jut, sőt egy bírósági tárgyaláson gyilkossággal vádolják. Nyehljudov esküdtként találkozik vele újra, és szembesül a saját múltbeli bűnével. Bűntudata hatására elhatározza, hogy megpróbálja jóvátenni azt, amit egykor elkövetett, és segíteni Katyusának az életét. 

Bevallom, tartottam tőle, hogy nehéz lesz olvasni, de kellemesen csalódtam. Bár a sok név és azok váltakozó használata okozott némi fejtörést, hamar belelendültem. 

A regény három nagyobb részre osztható. A bírósági tárgyalás, amely izgalmas és feszült hangulatot teremtett. A szibériai menetelés, amely lassabb, elmélkedőbb részekkel mélyítette a történetet. Illetve a lezárás, ahol a szerző tanulságokat és erkölcsi üzeneteket fogalmaz meg. 

A szereplők közül különösen érdekesnek találtam a herceget. Vajon valódi érzelmek, bűntudat vagy inkább társadalmi kényszer hajtja? Katyusa alakja pedig igazi erős női karakter, minden megpróbáltatás ellenére igyekezett előre tekinteni, és mindig ott volt benne a vágy, hogy jobbá tegye az életét. 

A történetben erősen érződött az ellentmondás: Nyehljudov le akar mondani vagyonáról és rangjáról, mégis sokszor épp a státuszát kellett latba vetnie, hogy segíthessen. Ez a kettősség, valamint a két főszereplő érzelmi dinamikája nagyon emberközelivé tette a regényt. 

Összességében a Feltámadás kellemes meglepetés volt számomra. Rámutatott arra, hogy bár több mint száz éve született, a témái ma is érvényesek: a társadalmi egyenlőtlenségek, a hatalommal való visszaélés, a kiszolgáltatottság és az igazságtalanság mind olyan kérdések, amelyekkel ma is találkozunk. A regény arra is emlékeztetett, hogy az egyéni cselekedeteknek mekkora erejük lehet. Sosem tudhatjuk, hogy egy apró változtatás, egy jó szándékú tett kinek az életére lesz hatással, és milyen folyamatokat indíthat el.  

A Feltámadás számomra bizonyította, hogy a régi klasszikusok nem avultak el. Sőt, sokszor földhözragadtabbak és valóságosabbak, mint a mai regények. Az üzenetük időtálló, és a mai olvasó is találhat bennük kapaszkodót, tanulságot, inspirációt. Számomra a kötet igazi felfedezés volt. Egy klasszikus, amely a jelenre is reflektál. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne elgondolkodni bűnről, bűnhődésről, társadalmi igazságtalanságról és arról, hogyan lehet mégis újrakezdeni. 

Az új kiadás ide kattintva érhető el.