Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja

Az elmúlt napokban biztosan ti is belefutottatok Murata Szajaka Keiko vegyesboltja című regényébe. A kiadónak köszönhetően hozzám is eljutott a kötet, így kíváncsian vetettem bele magam – hiszen Japánban hatalmas siker volt, díjakat nyert, és rengeteg dicséretet zsebelt be világszerte. 

És akkor itt vagyok én, aki ezzel szemben rendkívül idegesítőnek találta. Keiko karaktere számomra nemhogy nem volt szerethető, de kifejezetten ellenszenvesnek hatott. A sok bénázás, önmarcangolás és sodródás az eseményekkel inkább bosszantott, mint együttérzést váltott volna ki. Tudom, nem ugyanabban a kultúrában élek, ráadásul férfi vagyok, így talán nehezebben tudtam kapcsolódni a főszereplőhöz. 

Ugyanakkor még így is nehezen tudom elfogadni, hogy Keiko látszólag minden lehetőség ellenére sem próbál kitörni abból az életből, ami már rég nem teszi boldoggá. (Bár, lehet azt se tudja mit jelent a boldogság). Persze sokan azzal érvelnek, hogy Keiko valószínűleg autizmus spektrumon mozog, és emiatt nem tud vagy nem akar változtatni – de ez számomra a regényből nem bontakozott ki igazán meggyőzően. 

Ha valami furcsa, akkor mindenki azt gondolja, hogy joga van beletaposni a másik életébe, hogy kiderítse, mi történt. Szerintem ez beképzeltség és felháborító, nem is beszélve arról, hogy igazán kellemetlen tud lenni.

A történetben számos lehetőség lett volna arra, hogy valami izgalmasabb vagy mélyebb irányt vegyen, de az író inkább a minimalizmust választotta. Ez önmagában még működhetett volna, de nekem sajnos súlytalan és egysíkú maradt a regény. A cselekmény alig mozdul előre, és hiányzik belőle a valódi érzelmi dinamika vagy feszültség. Egy kis kilengés, némi érzelmi mélység sokat segített volna abban, hogy valódibbnak érezzem. 

A társadalomkritika is csak nagyon egyszerűen van jelen – nem igazán üt akkorát, mint amekkorát lehetne. Egy harmincas éveiben járó, gyermektelen nő, aki egyszerű, látszólag cél nélküli munkát végez, ma már nem számít különösebben rendkívüli jelenségnek – legalábbis számomra ez nem adott elegendő érdekességet a történethez. 

El tudom képzelni, hogy női olvasók jobban tudnak kapcsolódni Keiko belső vívódásaihoz, de számomra férfi olvasóként ez csak egy átlagos hétköznapi életkép maradt egy átlagos hétköznapi problémáról – különösebb irodalmi vagy érzelmi hatás nélkül.