Az éve első olvasmánya, ami egyfajta útravaló is 2026-ra. A Tönkretett figyelem című könyv pár éve kedvencem volt. Fontos és erős könyvnek tartottam a téma kapcsán. Így került a képbe a Szirének csábítása.
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, nem gondoltam volna, hogy sok kellemetlen, ismerős érzést fog előhozni belőlem. Nem azért, mert nem tudtam volna, hogy a figyelmünkért folyamatos harc zajlik, hanem azért, mert olvasás közben újra és újra magamra ismertem. Egy ideje pedig erősen érett/érik bennem a gondolat hogy a közösségi oldalaknak bizonyos szempontból hátatfordítsak, de rengeteg kérdésem volt, amire bizonyos szinten választ is kaptam.
Napjainkban nehéz igazán jelen lenni. Olvasás közben is elkalandozik a gondolatom, gyakran csak megszokásból nyúlok a telefonomhoz, és észre sem veszem, mikor veszítem el a fókuszt. Ha nem futnék rendszeresen, nem tudom milyen szinten lenne ez a dekoncentráltság. A szerző nem hibáztat, inkább csendesen szembesít azzal, hogy nem egyéni kudarc ez, hanem egy olyan világ következménye, ahol a figyelem lett a legértékesebb erőforrás.
A kortárs digitális figyelemvadászok tehát dióhéjban a következőképpen zsákmányolják ki a figyelmet: ráirányítás, megragadás, megtartás. Ez a három módszer a figyelem három fő formájának felel meg: szociális figyelem, akaratlan figyelem és akaratlagos figyelem. Az első két típust, a figyelem felkeltését sokkal könnyebb megvalósítani, mint az utolsót, ezért az erőforrások és technológiák zöme, amelyeket egyre inkább erre a jövedelmező problémára fordítanak, hajlamosak kihasználni társadalmi identitásunkat és idegrendszerünket, hogy megszakításokkal kényszerítsék ki a figyelmet.
Ami számomra igazán fontos volt, az az érzés, hogy nem kell azonnal mindent megoldani. Már az is számít, ha észrevesszük, mikor sodródunk el. Mikor manipulálnak, mikor csap át az egész kényszerbe, képmutatásba.
A könyv nekem nem egy szimpla figyelmeztetés volt, hanem egy emlékeztető arra, hogy a figyelmem érték. És hogy nem mindegy, kinek vagy minek adom oda. Hogyan használják fel.
A könyvet mindenkinek ajánlom aki egy kicsit is érezte már, hogy el van veszve.
