Kevés dolog van, ami akkora hatással lenne a mindennapjainkra, mint a táplálkozás. Nemcsak azért, mert a testünk energiát merít az ételből, hanem mert az étkezés pszichológiai és érzelmi oldalról is formálják életünket. Az elmúlt években számos könyv és kutatás bizonyította, hogy az, amit eszünk, túlmutat a sima kalóriákon, befolyásolja a közérzetünket, hangulatunkat, gondolkodásunkat is. Egyre többet hallunk a bél-agy kapcsolatról, a különféle ételérzékenységekről, és arról, hogy a helytelen étkezési szokások milyen komoly következményekkel járhatnak.
Ezek közül a szempontok közül azonban van egy, amelyet gyakran elhanyagolunk. A lélek és az étel kapcsolata. Ezen a területen vált meghatározó szerzővé Lukács Liza pszichológus, aki Az éhes lélek gyógyítása című könyvével robbant be a köztudatba. Kötetében arra mutatott rá, hogy nem minden éhség valódi éhség. Vannak pillanatok, amikor nem a testünk, hanem a lelkünk éhezik. Szeretetre, figyelemre, nyugalomra vagy éppen kreativitásra. És mi mit teszünk? Az ételhez fordulunk vigaszért.
Új könyvében, a Mire éhezel?-ben ezt a gondolatot folytatja, ám ezúttal nem elméleti síkon, hanem egy páciens történetén keresztül. Így az olvasó nemcsak pszichológiai összefüggéseket ismer meg, hanem egy életszerű példán keresztül szembesülhet saját szokásaival.
A kötet különlegessége, hogy olyan, mintha egy terápiás ülésre ülnénk be: végigkövethetjük, hogyan hatnak a sémáink és érzelmeink az evéshez való viszonyunkra. A történeten keresztül könnyű magunkra ismerni. Ki ne evett volna bánatában egy szelet csokoládét? Ki ne ismerné azt a helyzetet, amikor „kár lenne otthagyni a tányéron” a maradékot, pedig már régen jóllaktunk? És hányan jutalmazzuk magunkat édességgel, amikor valami jól sikerül? Ezek apró gesztusoknak tűnnek, mégis sokat elárulnak arról, hogyan kapcsolódunk az ételhez, és hogyan próbáljuk az érzelmeinket étkezésen keresztül szabályozni.
Tapasztalataim szerint még azok sem látják magukat mindig szépnek, akik az önelutasítástól eljutottak az önelfogadásig. A különbség inkább az, hogy aki elfogadja önmagát, annak nem teszi tönkre a hangulatát, ha aznap éppen nem azt látja a tükörben, amit szeretne. Attól még megy tovább, végzi a dolgát, és teszi azt is, amihez kedve van. Nem bünteti önmagát.
Lukács Liza könyve abban segít, hogy felismerjük ezeket a mintákat, és megtaláljuk a kiutat a túlevés vagy az érzelmi evés spiráljából. Miért kötelező olvasmány? Mert emlékeztet arra, hogy a tudatos táplálkozás nem csupán a testünkről szól. A lelkünk békéjéhez és mindennapi jóllétünkhöz is szorosan kapcsolódik.
