Te mit nem eszel?

Belegondolni is hihetetlen, de már két év telt el azóta, hogy glutén, állati eredetű tejtermék vagy tojás nélkül táplálkozom. Azon a nyáron az ételintolerancia-vizsgálat eredménye megváltoztatta a mindennapjaimat. Jól emlékszem az első kétségbeesésre: mit fogok enni? Hogyan tudom teljesen kizárni az életemből az említett termékeket? Konzultálva a dietetikussal, abban maradtunk, hogy legalább félévig nagy szigort kell tartanom.

Félelem, kétségbeesés, düh érzései váltogatták egymást a hétköznapokban. A két év alatt azonban sikerült kialakítanom a saját rutinomat, helyreállítanom a szervezetemet. Szerencsés vagyok, mert ma már, ha be is csúszik az étrendbe például a glutén, közel sem okoz olyan tüneteket, melyektől hosszú évekig szenvedtem.

Mindez most azért is kívánkozott ki belőlem, mert elolvastam Czecz Fruzsina legújabb kötetét, a Te mit nem eszel?-t. A könyv a mentes étkezés lélektanával foglalkozik. Kezdetben megtudhatjuk, hogy a történelem során miként jelentek meg a különböző intoleranciák, és azokat hogyan kezelték. Sejtettem, hogy nem újkeletű a téma, ugyanakkor nem hittem volna, hogy több száz évre visszamenőleg is okozott nehézséget az emberek számára. Ma már az internet térnyerésének köszönhetően könnyebb helyzetben vagyunk, hiszen több tucatnyi információ és kutatás áll rendelkezésünkre a táplálkozást illetően.

A fő kérdésre viszont a történelem és irodalom révén kaptuk a választ: nem modernkori “hisztiről” vagy unatkozó háziasszonyok hobbijáról van szó, hanem valós, több ezer éve velünk lévő jelenségről. Most viszont – ellentétben az ókorral – az információkkal való villámgyors elárasztás időszakát éljük. A tudomány jóval elérhetőbb és élvezhetőbb, mint eddig bármikor. Ráadásul sokkal színesebb is. 

Ezt követően olvashatunk arról, mi minden hozhatja létre a változás iránti kényszert. Legyen szó orvosi vészhelyzetről, tudatosságról vagy környezetünk védelméről, az biztos, hogy a döntés – változtatunk – rengeteg érzelmet tud előidézni. Tudom, átéltem. Fura érzés volt visszaolvasni a saját tapasztalataimat.

Annak ellenére, hogy nem volt ismeretlen számomra a téma, a kötet rengeteg újdonságot hordozott. Amit leginkább kiemelnék, és ami a legfontosabb, legnagyobb előnye a kötetnek: hogy azok is nagyon sok mindent megérthetnek belőle, akik nem érintettek. Ahogy a szerző is fogalmazott, a pálya szélén állók, akik nem tapasztalják saját bőrükön a „mentes” étkezést, felismerhetik saját szerepüket a történetben.

Az egyes személyek mögött álló út tehát a változatos, de közös bennük, hogy egyszer mérföldkőhöz érnek. Lezárnak egy szakaszt, és belekezdenek valami teljesen újba, amit “mentes étkezésnek” hívnak. Minden új szokásra igaz, hogy átszervezést igényel, és időbe telik, mire sikerül beépíteni a mindennapokba – még akkor is, ha az egy kellemes, vágyott, szórakoztató szokás. 

A kötet ide kattintva rendelhető.