A tavalyi futós évemet több mint 2000 kilométerrel zártam. Elképesztően izgalmas volt számomra az élmény. Rengeteg mindent köszönhetek a futásnak. Talán, ami a legfontosabb, hogy kiegyensúlyozottabb lettem, csökkent, sőt szinte teljesen megszűnt a szorongásom. Egy-egy futás alkalmával, legyen az 10 vagy akár csak 5 km, büszkeséget éreztem, nőtt az önbizalmam és bármiféle kihívással néztem is szembe, erősnek éreztem magamat.
Mindez persze nem egyik napról a másikra történt. Szépen fokozatosan fejlődtem. Az első pár hónap rettentő nehéz volt, feladtam volna. Gyengének éreztem magamat. Az, hogy versenyre is nevezzek pedig elképzelhetetlen volt. Ám nem adtam fel. Csak mentem előre. A legjobb döntésem volt. És hogy miért beszélek erről ennyit? Mert a következő könyv pont erről szól. Testmozgással a lelki egészségért.
Fejes Dóra Futóterápia című kötete a sportpszichológián és a futáson keresztül mutatja be, mennyire fontos a rendszeres testmozgás. Legyen szó lassabb, hosszabb sétáról, vagy futásról, lassú kocogásról. Milyen hatással van az agyműködésre és a szervezetre. Hogyan tudunk elindulni az életmódváltozás felé. Szó esik a kezdő lépésekről, a fenntartható motivációról és az izgalmas kihívásokról is. A mentális stabilitás pedig érezhetően javíthat az életminőségünkön.
Kezdőknek is működhet, vagy inkább tapasztalt futóknak szól könyv? Szerintem bárkinek. Én rutinos futóként találtam benne számos hasznos vagy érdekes tanácsot. Sikerült jobban elmélyítenem a tudásomat, visszahoznom a motivációmat. Természetesen a pszichológiai oldala is bőven tartogatott újdonságot számomra.
Nem idealizálja-e túl a futást? Én már kaptam olyan üzentet a futás kapcsán, hogy túlzottan is ajánlom a mozgást. Mintha úgy állítanám be az egészet, hogy csakis a futás lehet a megoldás mindenre. A könyv kapcsán én pont azt éreztem, a szerző nem erőltet rám, olvasóra semmit. A személyes tapasztalatai, meglátásai és persze a szaktudása inkább egyfajta iránymutatásként vannak jelen.
A Futóterápia szerintem nagyon jól sikerült kötet lett. Személyes hangvétele okán mintha egy barát beszélgetés részese lennék. Mindez motiválóan hatott rám. Sokszor magamra ismertem benne.
Számomra nem egyszerűen egy futásról szóló könyv volt. Sokkal inkább emlékeztető arra, hogy mennyire fontos odafigyelnünk saját magunkra, a testünkre és a mentális egészségünkre. Nem kell rögtön félmaratonban gondolkodni. Néha már az is hatalmas lépés, ha felhúzzuk a cipőt és kilépünk az ajtón. A többi pedig talán idővel magától érkezik. Én átéltem ezt az érzést, és mind a mai napig próbálom megőrizni azt a fajta belső egyensúlyt, amit a futás adott nekem.
