Az hiszem kijelenthető, hogy már-már Yalom rajongó vagyok. Az összes könyve a polcomon van, pár regényes kötetét kivéve olvastam is mindegyiket. Egyfajta komfortszerzőmmé vált, akiről tudom, ha kezembe veszem, mire számíthatok.
Tizennégy évvel ezelőtt a Park Könyvkiadó A Schopenhauer-terápia megjelentetésével kezdte el Irvin D. Yalom életművét bemutatni a magyar olvasóknak. Én anno a NIOK kapcsán ismerkedtem meg vele, mert a fent említett kötet volt 2018 májusában a közös könyv. Az eltelt évek alatt az amerikai pszichiáter népszerűsége folyamatosan növekedett, mára pedig a pszichológia téma iránt érdeklődő olvasók számára is megkerülhetetlen szerzővé vált. Idén jelent meg magyarul Yalom tizenhatodik műve, A szív órája.
Irvin D. Yalom 1931. június 13-án született Washingtonban. Szülei Oroszországból vándoroltak be az első világháború után. Már kiskorától fogva szerette a könyveket, az olvasást egyfajta menedéknek tekintette. Egészen hamar egyértelművé vált számára, hogy az útja a pszichiáteri, orvosi hivatás. Az írásait kezdetben szakmai folyóiratokban publikálta, míg első könyve, A csoportpszichoterápia elmélete és gyakorlata 1970-ben jelent meg, és mind a mai napig aktuális szakirodalma a terapeutáknak és az átlagolvasóknak egyaránt. Irvin D. Yalom az elmúlt több mint ötven évben tucatnyi szakmai és szépirodalmi könyvet publikált.
Írásaiban számos témát körbejár, de mind közül – számomra legalábbis – a legkiemelkedőbb a halál témaköre. A halál témakörét a legtöbb baráti vagy családi beszélgetésben elég erőteljes elutasítás kíséri, tabunak számít. Már maga az elmúlás gondolata, a halál közelsége rettegéssel tölti el az embert, szorongással nehezítve a mindennapjait. (Szemben a nappal című könyvéről itt írtam.)
A szív órája
A szerző 95 évesen már érzi, hogy élete végéhez közeledik. Memóriája egyre inkább romlik, ami meggátolja, hogy rendes, tartalmas terápiás üléseket tartson. Ennek megoldására fordul meg a kérdés a fejében, mi lenne, ha egy alkalmas üléseket tartana? Ha csak egy alkalomra korlátozódna a terápia. Új, ismeretlen terep, ami nem is tetszik neki annyira. Ugyanakkor az életkorára való tekintettel mégis meglépi. Ezekből a rövid ám annál tartalmasabb terápiás ülésekből született meg a fiával közösen jegyzett kötet. Kapcsolódás az itt és most-ban. Egy alkalom, egy erős kapcsolódás, egy megvilágosító élmény, egy jól feltett kérdés lehetőséget teremt arra, hogy a páciens kizökkenjen és megkapja a lendületet a változás eléréséhez.
Hat évtizedes pályafutásom során egyetlen dolog bizonyult állandónak: a segítséget kérők egyik legfőbb mozgatórugója mindig az emberi kapcsolódás iránti vágy volt. Mindannyian szorosabb, mélyebb kapcsolatokra vágyunk.
Mindeközben pedig még jobban megismerjük Yalomot, olyan magánéleti titkok részesei lehetünk, ami által még könnyedebben kapcsolódhatunk a szerzőhöz. Őszinteség, intimitás, a védekezés feladása. Feleségével való kapcsolatáról, haláláról is nyíltsággal beszélt
Természetesen nagyon fontos, hogy az önfeltárás mindannyiszor a páciens érdekét szolgálja. Előfordulhat, hogy bizonyos információk vagy túl sok információ megosztása káros. De hadd hangsúlyozzam újra: több mint hat évtizedes pályafutásom alatt soha nem fordult elő, hogy a túl sok személyességnek negatív hatása lett volna. Ellenkezőleg: Az önfeltárás mindig közelebb hozott a páciensekhez, és jó irányba terelte a terápia menetét.
A terápiás válogatás ezúttal is nagyon sok témát felölel. Szorongás, trauma, félelem, kapcsolatkialakítás, magány. A változatosság és a rövidség hatására a kötet gyorsan olvasható, a fejezetek között bátran lehet hagyni kisebb-nagyobb szüneteket, hogy feldolgozzuk az olvasottakat. Ezek a rövid alkalmak meglepően erős, hatásos kapcsolódást és felismeréseket eredményeznek mind a páciensek, mind az olvasók számára.
