Popper Péter: Ők – én vagyok

Bármilyen kötet elolvasása után az olvasó, ahogy jómagam is átgondolom miről olvastam, a történet mellett milyen mondanivalót szeretett volna átadni az adott szerző. Próbálom értelmezni a sorokat, megtalálni az örök igazságot, a válaszokat és azt, a saját életemre vonatkozóan mit tudok hasznosítani az adott kötetből. Mindezekhez alakult ki tulajdonképpen az irodalomterápia, amely az olvasott szövegek pszichológiai felhasználásával, megértésével foglalkozik. Valljuk be, olvasóként néha nagy segítség, ha valaki rávezet bizonyos dolgokra, felhívja a figyelmet egy bővebb értelmezésre.  

Erről is szól Popper Péter Ők – Én vagyok című kötet, mely hosszú idő után ismételten elérhetővé vált az olvasók számára. A kötet a szerző 33 legfontosabb, meghatározó regényét tartalmazza.  

HOGYAN LEHET MŰVELT AZ EMBER? 

– Úgy, hogy olvas.  
– És azután?  
– Elgondolkodik azon, amit olvasott.  
– És azután?  
– Megint olvas.  
– És?  
– Megint gondolkodik.  
– És?  
– És… nincs tovább! Csak jönnek végtelen sorban a „megint”-ek. Ha szerencséje van, ez így tart mindhalálig. 

Popper kedvencei között szerencsére találtam olyat, amit már jómagam is olvastam. Elolvasva az adott regényhez fűzött gondolatait, sok minden más értelmezést nyert számomra. Bizony kedvet kaptam újra elolvasni például Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét, vajon tudatosan, célozottabban figyelve a sorokra tényleg más hatást fog kelteni? De említhetném még Az öreg halász és a tengert, vagy gyerekkorom régi klasszikusát, a Micimackót. 

A fentiek mellett kedvet kaptam olyan művekhez, mint A varázshegy, A dzsungel könyve, vagy Bulgakovtól A mester és Margarita, amit már legalább egy éve kerülgetek és tervezek elolvasni.  

Ugyan egy-egy kötetről csupán pár oldal van, számomra elegendő volt ahhoz, feltöltődjek és felébressze bennem a kíváncsiságot az adott mű kapcsán. Arról nem beszélve, hogy megerősített abban, mennyi minden lakozik egy regényben, miért érdemes igazán elmerülve, odafigyelve olvasni. Popper Pétert nagyra tartom, így ezzel a kötetével rábízom magam. Az biztos, elkezdem összeírni az én listámat, mely könyvek voltak azok, amelyek igazán meghatározták az életemet, személyiségemet.