Pár napja fejeztem be Kosztolányi Pacsirta című regényét. Ez volt az első alkalom, hogy a szerzőtől olvastam, pedig az Édes Anna már régóta a polcomon pihen, de még nem került sorra. A Pacsirta a „Nincs időm olvasni kihívás” márciusi közös könyve, így gondoltam, itt az ideje, hogy megismerkedjek vele.
A regény egy kisvárosi család életének egy hétig tartó időszakát meséli el. Az idősebb Vajkay házaspár egész élete szeretett, de csúnyácska lányuk, Pacsirta körül forog. Kimondhatjuk, a lányuk a nyakukon ragadt, nem talált férjet. Ám amikor a lány egy rövid időre elutazik vidéki rokonaikhoz, a szülők először elveszettnek érzik magukat, majd lassan visszatalálnak a régi, ugyanakkor feledésbe merült örömökhöz: társasági életet élnek, színházba mennek, élvezik az éttermi ízeket, amelyeket korábban lányuk miatt mellőztek.
Ahogy visszagondolok a regényre, meglepően sok minden jut eszembe róla. A történet maga számos kérdést vet fel. Megdöbbentő volt szembesülni azzal, hogy régen, ha valaki 35 évesen nem ment férjhez, már vénlánynak tekintették, mennyire mások voltak a társadalmi elvárások. Vajon tényleg előfordulhat, hogy valaki nem talál magának senkit a kinézete miatt? Mennyire kell ahhoz csúnyának lenni? Egyáltalán, mi valójában a szépség fogalma, és hogyan változott ez az idők során? Mennyire szubjektív, hogy valakit csúnyának vagy szépnek tartunk, és hogy mennyire lehet valakit pusztán a külseje alapján megítélni.
A másik dolog, ami nagyon megérintett, az a szülői önfeláldozás. Ahogyan a Vajkay szülők lemondtak korábbi életük örömeiről, hogy lányukra összpontosítsanak, nagyon elgondolkodtató volt. Egyrészt sajnáltam őket, aztán amikor újra rátaláltak önmagukra, akkor velük együtt örültem. Mennyi minden lappangott bennük elfojtva. Ez a téma ma is aktuális, hiszen a szülőség sok áldozattal jár, és fontos, hogy ezekről a lemondásokról, vágyakról nyíltan beszéljünk. Olvastam olyan véleményt, ahol a szülőket elítélték, mert mi az, hogy szórakozni akarnak, meg dorbézolni. Ugyanakkor rengeteg hang volt arról, tökéletesen visszaadta a szerző a szülőség érzését.
Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt és a szülők a gyermekek miatt.
Összességében a Pacsirta meglepően tetszett. Érdekes volt belelátni a régi idők szokásaiba, a társadalmi normákba, és hogy hogyan élték meg mindezt az emberek, összehasonlítva napjainkkal. Kosztolányi különleges atmoszférát teremtett. Könnyed, számomra filmszerű volt a stílusa. Ideális, beszélgetés inditó közös olvasmány.
