A Győri Könyvforgatok könyvklubunk júniusi témája egy családregény volt. A választásunk Ann Napolitano, Helló, gyönyörűm című kötetére esett, ami dupla öröm is számomra, mert eleve rajta volt az olvasási listámon.
A Padavano nővérek nem csupán testvérek, hanem egymás legjobb barátnői is, akik érzelmekkel és energiával töltik meg az 1980-as évek Chicagójának egy színes szegletében álló házukat. William Waters pedig egy tragédia miatt elcsendesült otthonban nőtt fel, ahol a fájdalomtól sújtott szülei képtelenek voltak szeretettel fordulni felé. Így amikor találkozik a temperamentumos és ambiciózus Julia Padavanóval, a világ egyszerre mintha kivilágosodna körülötte. Juliával együtt érkeznek a testvérei is: Sylvie, a család álmodozója, aki akkor a legboldogabb, ha egy könyvet bújhat; Cecelia, a szabad szellemű művész; Emeline pedig türelmesen gondoskodik mindannyiukról. Ám amikor a William múltjából áradó sötétség kezdi elhomályosítani a jövője fényét, nem Julia, hanem Sylvie lesz a fiú bizalmasa. Így azonban nem csak William lelke törik darabokra, hanem a négy nővér öröknek hitt szövetsége is. Vajon vissza tudnak-e találni egymáshoz? És a szeretet képes-e egy széthullott családot újra egésszé varázsolni?
Érdekesen alakult a kapcsolatom a regénnyel. Az olvasás során azt éreztem, lassú és kissé monoton. Nem kaptam meg azokat az erős, hirtelen érzéseket, amire számítottam. Persze voltak benne drámai fordulatok, mégis valahogy az volt a benyomásom, a szerző nem mert kockáztatni és inkább szépen természetesnek ható módon írta bele a feszültséget a történetbe. Tulajdonképpen nincs is ezzel semmi gond, mert nem kell minden kötetnek igazodnia az én ingerküszöbömhöz.
A könyvklubos könyvek esetén sokszor készítek jegyzeteket, jelölök be érdekes részleteket, hogy legyen mit megbeszélni. Most, a személyes találkozónk előtt, ahogy olvasom a kiírásaimat, kezd nagyobb jelentőséget kapni a történet. Utólag másként értékelek mindent.
Voltak negatív színben feltűnő karakterek, szánni való személyek. Bizonyos szinten mindegyiket meg tudtam érteni. A családi sokszínűség sokszor legalább akkora átok, mint áldás. Megörökölt sorsok, alárendelt szerepek, alkalmazkodás. Kinek, mi a motivációja? Végül pedig az egész életre kiható döntések.
Folyamatosan próbáltam megérteni a szereplők motivációját, milyen érzések vezérelték őket a döntéseik során. Idővel be kellett látnom, nem tudtam egyértelműen meghatározni semmit. Sokkal mélyebb annál a történet, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le. Fájdalmasan szép és szomorú egyszerre.
Rengeteg gondolatot tudnék még megosztani, de az már lehet spoiler lenne. Szerettem ezt a regényt, mert emlékezetes marad számomra. Mert félév múlva is eszembe jutnak az érzések és a kételyek, az, hogy nem minden fekete vagy fehér, ha nem vagyunk benne egy helyzetben, talán nem a legjobb megoldás kívülről ítélkezni.
