Előrendelhető | Öt kötet, aminek várom a megjelenését

Pár hete említettem, hogy nézegetve az előrendelhető könyveket, nem igazán találtam olyan regényt, ami felkeltette volna a figyelmem. Persze volt pár újdonság amire azt mondtam, érdekes lehet. Azonban egyik se adta azt a nagy hűha ezt be kell szereznem élményt. A napokban ismét görgettem a várható megjelenéseket, több cím is felkerült a kívánságlistámra. Ezekből válogattam párat.  

Budget Vegán 

Ebben a könyvben nem találkozhatsz a veganizmushoz köthető drága hozzávalókkal. Nincs „húsalternatíva”, se tofu, tempeh vagy szejtán. Van viszont sokféle friss gyümölcs és zöldség, amelyek azok, amik, nem csupán imitálnak valami mást. A vegán fogásokkal alapvetően kevesebbet költhetünk, mivel friss alapanyagokból készülnek, és nem kell olyan luxusárucikkekre költenünk, mint a hús vagy a tejtermékek. A pénzspórolás mellett a könyv másik célja az, hogy időt takarítsunk meg, bár akadnak olyan esetek, amikor a gazdagabb ízvilág kedvéért megéri néhány perccel többet álldogálni a tűzhely mellett. Bemutat néhány praktikus tippet, miként spóroljunk úgy, hogy közben finom és egészséges ételeket eszünk. Miért szeretném elolvasni? Egy ideje nagyobb figyelmet fordítok a vegán étkezésre, és úgy a táplálkozásra egyaránt. Saját bőrömön tapasztalom, bizony sokszor nem olcsó mulatság. Bízom abban, a kötet hasznos tippeket ad számomra.  Várható megjelenés: 2024.06.30.

Lakatos Péter: Csak lélegezz! 

Lakatos Péter közel 35 éve foglalkozik sportolókkal, és tíz éve a légzéstréninget is alkalmazza olimpikonok és átlagemberek teljesítmény- és egészségfejlesztésére egyaránt. A világon elsőként kapott master oktatói címet a Buteyko Clinic és Oxygen Advantage szervezetektől, amelyek vezetője Patrick McKeown. A könyv egyszerre ad értéket azoknak, akik a csökkenteni szeretnék stressz-szintjüket, javítanának az alvásminőségükön, szeretnének újra energikusak lenni, de azok is megoldást találnak benne, akik a teljesítményüket növelnék korábban elérhetetlen magasságokba. Miért szeretném elolvasni? Nagyon tetszik amit a szerző képvisel. Az Életmentő izom című könyve tetszett és rengeteget segített. Egy ideje elindultam a tudatos egészség útján, a légzésről is olvastam jó pár könyvet, de azt hiszem van még mit tanulnom.  Várható megjelenés: 2024.11.04.

Natalie Haynes: Medusza pillantása 

Az istenek nemzetségének egyetlen halandója, Medusza a legfiatalabb a gorgók között. A nővéreivel ellentétben ő megöregszik, megtapasztalja a változást, ereje gyengülését. Halandó élete olyan sürgető érzéssel tölti el, amelyet a családja soha nem fog megismerni. Amikor Poszeidón megbecsteleníti őt Athéné templomában, az istennő égtelen haragra gerjed a szentély megsértése miatt, és a fiatal nőn áll bosszút a tengeristen tettéért. Medusza haját tekergő kígyók váltják fel, egyetlen pillantása pedig minden élőlényt kővé változtathat, ezért örök magányra kárhoztatja magát. Egészen addig, amíg Perszeusz el nem indul egy végzetes küldetésre, hogy elhozza az elátkozott gorgó fejét… Miért szeretném elolvasni? A szerző másik kötete, az Ezer hajó tetszett, ahogy a kiadó többi mitológiai regénye is. Szeretném folytatni ezt az utazást. Várható megjelenés: 2024.08.27.

Mohamed Mbougar Sarr: Ugyanolyan emberek 

Mohamed Mbougar Sarr azt a kérdést járja körül lírai szépségű regényében, amely talán a legfontosabb kérdés mindannyiunk életében: Hogyan találjuk meg magunkban az erőt, hogy valódi önmagunkká váljunk, bármi legyen is az ára? Ndéné Géjé, a fiatal irodalomprofesszor nem hisz a szemének az irodalomoktatókhoz intézett minisztériumi felhívást olvasva: hagyják ki a tananyagból Verlaine és más, bizonyíthatóan homoszexuális szerzők műveit, mert rossz hatással lehetnek a hallgatókra. Ostobaság, egy vers értékének semmi köze a szerző szexuális orientációjához! Ndéné fel van háborodva, még ha tisztában is van vele, hogy a felhívás csupán a fellobbanó homofóbia legújabb jele a muszlim többségű Szenegálban, ahol a homoszexualitás vallásgyalázásnak számít, olyan bűnnek, amelyet a fehérek hurcoltak be az országba. Miután ellenállására válaszul felfüggesztik oktatói posztjáról, Ndéné tanulmányozni kezdi országa hagyományait, hogy megértse a homoszexuálisnak kikiáltott emberekkel szemben táplált gyűlölet mozgatórugóit, és útja során olyan belső tájakra téved, amelyekről azelőtt mit sem tudott. Miért szeretném elolvasni? A szerző korábbi kötete, Az emberek legtitkosabb emlékezete különleges volt. Az új kötet témája pedig ijesztően aktuális napjainkban.  Várható megjelenés: 2024.09.23

Sally Rooney: Intermezzo 

Peter túl van a harmincon, sikeres dublini ügyvéd. Magabiztos, kompetens, lehengerlő. De apjuk halála után csak gyógyszerrel tud aludni, és nem boldogul a párkapcsolati bonyodalommal, amibe belenavigálta magát. Napjai két nagyon eltérő nő vonzásában telnek: Sylvia Peter régi első szerelme, akivel máig meghitt a kapcsolatuk, Naomi pedig egyetemista, aki egyelőre mindent brahira vesz. Peter öccse, Ivan huszonkét éves, és versenyszerűen sakkozik. Visszahúzódó, feszengő típus, nagyszájú bátyjának tökéletes ellenpárja. A gyász első heteiben ismerkedik meg Margarettel, egy idősebb nővel, aki problémákkal küszködik. Ivan és Margaret viszonya gyorsan komolyra fordul. Miért szeretném elolvasni? Érdekesnek tűnik a történet, és a szerző is egyedi hangot képvisel.  Várható megjelenés: 2024.09.24.

A könyvek címére kattintva bővebben is olvashatsz róluk, illetve előrendelheted őket.