Igaz, nincsen gyerekem, de háromszoros nagybácsiként a gyerekeket érintő könyvek mindig félelemmel töltenek el. Ha olyat olvasok, akkor mindig beleborzongok. Amikor kezembe került Péterfy-Novák Éva, Egyasszony című könyve, hasonlót éreztem. Nem voltam benne biztos, hogy tudni akarom mit élt át, nem voltam benne biztos, hogy szükségem van rá. Szó szerint homokba akartam dugni a fejemet.
Végül úgy voltam vele, nem lehet az, hogy a pár soros fülszöveg megrémisszen, meg kell adnom az esélyt a könyvnek. Lesz, ami lesz alapon.
A történet 1984-ben kezdődik, amikor a szerző világra hozza mozgás- és értelmi sérült kislányát. Innen indulunk el, hogy szemtanúi legyünk egy nehéz sorsnak, egy küzdelmes életnek. Milyen egy beteg gyerekkel? Hogyan lehet feldolgozni? Aztán jön a második törés, a férj agresszivitása, ami nem csak testileg, hanem lelkileg is bélyeget nyom az így is küszködő asszonyra. Évek krónikája, küzdelme elevenedik meg az oldalakon. Egy asszony története, aki nem félt elmondani, amiről mindenki hallgat.
Valami elemi erővel keresem mindig tovább a boldogságot, és futok valami után, amiről csak nagyon halványan sejtem, hogy létezik
Nagyon sok mindent tudnék írni. Mégis nehéz megtalálni a megfelelő szavakat, amiket ilyenkor lehet mondani. Férfi szemmel nézve talán még nehezebb. Minden tiszteletem a szerzőé, hogy vállalta a sorok leírását. Azt, hogy ennyi idő elteltével újra feleleveníti mindazt, amit sokan egész életükben nem képesek feldolgozni, vagy legalább minimálisan kezelni. Szívszorító volt nagyon. És be kell valljam, de a gombóc sokszor ott volt a torkomban, és nem bírtam én se száraz szemmel. Le akartam tenni, el akartam dobni a könyvet. De nem tettem, mert beláttam, nem lehet minden happy end.
Szabad akarok lenni, és élni akarok. Megfogadom, hogy nem hagyom magam, soha többé. Nem hagyhatom magam megalázni, de azt sem hagyhatom, hogy kicsinyes, bosszúálló szörnyeteggé váljak a boldogtalanságom miatt. Nem hagyom!
Vagy mégis? Ahogy haladtam tovább az olvasásban, úgy összpontosult a figyelmem arra, a szerző micsoda erős ember. Méghozzá ilyen fiatalon. Hiszen mikor mindezt átélte, csupán a húszas évei vége felé járt. Bátorsága megmutatta, hogy bármilyen nehéz az élet, bármennyire is érezzük úgy, a sors összeesküdött ellenünk, mindig van miért élni. Mindig van előre út, és mindig vannak lehetőségek, hogy továbblépjünk. Továbblépjünk. Iszonyú nehéz, de meg kell tenni. Maradnak az emlékek, a jó pillanatok. De vár minket a jelen, és a benne szereplő emberek.
Amikor a fenti sorokat írtam, a kötet az első megjelenésénél tartott. Most pedig a tizedik jubileumi kiadást tarthatják az olvasók a kezükbe. Az eltelt tíz év alatt nem változott semmi, a történet még erősebb és még nagyobb szükség van arra, megismerjünk ilyen és ehhez hasonló történeteket.
Erő, bátorság, élet, példa. Egy élet, egy sors, Egyasszony.
Péterfy-Novák Éva: Egyasszony – Libertine Kiadó, 2024
Könyvet a fa alá! 2.rész - női olvasóknak - Zama blog
[…] szerző első könyve, az Egyasszony meghatározó olvasmány volt számomra. Az igaz történetet feldolgozó kötete után ismét a […]