Miranda Cowley Heller: Papírpalota

A Papírpalota nagyjából a megjelenését követően a polcomra került. Nagyon kedvező, pozitív véleményeket olvastam róla, ugyanakkor sok volt a negatív hang is, mennyire drámai és borzasztó maga a történet. Így félretettem. Aztán egyre nagyobb lett a hype körülötte, ami megint csak befolyásolt, még inkább elkerültem. Július elején rendezgetve a polcomat a kezembe került, belelapoztam. Sőt,…

Tovább olvasom

Egy közülünk – egy élet, több szemszög

Egy közülünk. Egy vékony kis kötet, egyszerű, letisztult borítóval. A fülszöveg felkészített, erős történettel fogok szembenézni. Viszont a kisregény minden várakozásomat felülmúlta. Clara Dupont-Monod könyve az idei év első számú kedvence lett számomra.   A Cévennek hegyeinek védelmező karéjában születik egy gyerek. Egy fekete szemű, hosszú szempillájú, kerek arcú kisfiú, aki nem lát, és aki egy…

Tovább olvasom

Jhumpa Lahiri: Amerre járok

Előfordul, hogy azok a könyvek tudnak nagyobb hatást elérni, melyek tulajdonképpen nem a cselekményre összpontosítanak, hanem az érzelmi oldalra. Kiváló példa erre a Stoner, ami látszólag nem szól semmiről, mégis minden benne van, ami az élet velejárója, és az írói stílusnak köszönhetően egy csodálatos regény. Az Amerre járok is valahol ezen a szinten van nálam….

Tovább olvasom

Karl Ove Knausgard: Hajnalcsillag

Nem is tudom hányadik alkalommal foglalkozom a következő íróval a blogomon. Karl Ove Knausgard pár éve csak úgy berobbant a magyar könyvpiacra, ma pedig egyik legkiemeltebb kortárs szerzőnek tarják számon a hazai olvasók. Még annak ellenére is, hogy némiképp megosztó a személye és a stílusa.  Egyesek szerint az író stílusa nyers, őszinte, és rendkívül részletes,…

Tovább olvasom

Hanya Yanagihara: A paradicsomba

Hanya Yanagihara neve az első kötete kapcsán lett ismerős számomra. Az Egy kis életet gyakran aposztofálják a szenvedés regénynek. Emiatt a kívánságlistámra is felkerült, azonban szinte lehetetlen beszerezni. Ha valahol fel is bukkan egy használt példány, nagyjából háromszoros áron lehet megvenni. Szerencsére a Jelenkor Kiadó tavaly kiadta a szerző új kötetét, így lehetőség adódott megismerni…

Tovább olvasom

Clare Pooley: Rendhagyó szabályok ingázáshoz

Rendhagyó szabályok ingázáshoz rózsaszín borítója egy romantikus, könnyed történetet vetített elém. Ám ahogy egyre jobban elmerültem a történetbe, jöttem rá, ez sokkal többről szól, mint valami romantikus kalandos utazós történet.  Régebben, középiskolásként és még fiatal felnőttként rengeteget vonatoztam, utaztam busszal. Sokszor előfordult, hogy beszédbe elegyedtem valakivel. Első látásra kialakul egy kép az útitársunkról. Elképzeljük mivel foglalkozik,…

Tovább olvasom

Carlos Ruiz Zafón: A köd városa

Carlos Ruiz Zafón minden bizonnyal azon írók egyike, akik olyan műveket alkotott és hagyott maga mögött, mely rengeteg embert tett rendszeres olvasóvá. Az Elfeledett Könyvek Temetője címre keresztelt, négy regényből álló sorozata minden igazi könyvmoly polcának kötelező darabja. Nemrég egy posztumusz kötet jelent meg a szerzőtől, hogy ismételten elmerüljünk egy különleges atmoszférájú világba. A köd városa….

Tovább olvasom

Sue Monk Kidd: Vágyak könyve

Az elmúlt időszakban sokkal több figyelmet fordítok a 21.Század Kiadó KULT Könyvei felé. Igaz, elég sokszor van olyan érzésem, szinte csak a drámát, az erőszakot és az elég erőteljes mondanivalóval rendelkező könyveket válogatják be a sorozatba. Hozzáteszem, nyilván ez annak is köszönhető, hogy a hasonló könyveket díjazzák legtöbbször külföldön. Mindenesetre a sorozat minden egyes darabja…

Tovább olvasom

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Megszámolni se tudom már a magamnak tett könyves ígéreteket, kihívásokat. Több magyar szerző, több romantikus regény. Elkezdek nyitni a történelmi könyvek felé, valamint több régebbi, klasszikus regényt olvasok. Főleg olyat, ami már jó ideje a könyvespolcomon várakozik. Így merültem el elsőként Kafka világába. (Itt írtam róla bővebben.) Így olvastam el Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című…

Tovább olvasom

Meg Mason: Bánat és öröm

Talán mindenki életében előfordult már az érzés, elege van mindenből és mindenkiből, nem látja, hogyan tovább. Hibát hibára halmoz, és szíve szerint csak magára csukná a szobaajtót. Számos oka lehet a hangulatingadozásnak. Én is éreztem már lehangoltságot több alkalommal, szerencsére csak átmenetileg, rövid időre. A következő kötet szereplője azonban nem ennyire szerencsés.  Meg Mason Bánat…

Tovább olvasom

A szellemek velünk élnek

A következő kötetet sokáig kerültem, mert egyáltalán nem éreztem azt, nekem szólna. Aztán egy kedves barátom, Laura posztját látva eldöntöttem, elolvasom. Előtte beszélgettem vele a történetről, így már volt egy kapcsolódási pontom, ami szerintem nagyban hozzájárult ahhoz, beszippantson Dolly Alderton regénye, a Szellemek. A történet egy fiatal harmincas lányról szól, akinek sikeres karrierje van, azzal…

Tovább olvasom

Linn Skåber: A szél most a legigazabb

A szívem egy bezárt bódé. Linn Skåber első magyar nyelven megjelent kötete gyorsan levett a lábamról. A kamaszok világát bemutató kötet néhol humoros, drámai és elgondolkodtató volt. Legalább annyira sokrétű, mint a mai kamaszok világa. (Itt írtam róla bővebben.) A kamaszmonológok után a szerzőnek azóta két újabb könyve is megjelent. Ma négykézláb akarok járni –…

Tovább olvasom

Davenport család – Bátraké a szerencse

Megjelenés előtt olvasni valamit mindig rettentő izgalmas kihívás számomra. Egyrészt örülök, hogy a kiadók bizalmat szavaznak irányomba. Másrészről fejleszti a kitartásomat, hiszen az előolvasások többnyire elektronikus olvasások, amivel még mindig hadilábon állok. A következő könyv több szempontból is újdonságként hatott. Nem olvastam még a Menő Könyvektől, illetve a könyv műfaja eléggé távol áll tőlem. Romantikus…

Tovább olvasom

Az elidegenedés írója: Franz Kafka

Az idei évre van egy könyves vállalásom, miszerint sokkal több könyvet fogok olvasni az itthoni polcomról. Rengeteg az olvasatlan könyvem, szeretnék ezen változtatni. Illetve nyilván ezzel rengeteget tudok spórolni is, hogy nem csak halmozom a könyveket. Szeretnék továbbá több nagy klasszikus irodalmi művet és szerzőt megismerni. Így került a látóterembe elsőként Franz Kafka.   Kafkához köthetően…

Tovább olvasom

Virginia Despentes: Vernon Subutex 1-3.

Úgy látszik az idei év bővelkedik különleges, egyedi hangvételű regényekben. Pár napja írtam Az emberek legtitkosabb emlékezetéről, most pedig itt egy újabb irodalmi csemege, a Vernon Subutex.  Vernon Subutexnek legendás lemezboltja volt Párizsban, ám az internetes letöltés megjelenésével a forgalma egyre csökkent, és végül be kellett zárnia a Revolvert. Amikor a lakbérét fizető titokzatos rocksztár,…

Tovább olvasom