Ez az év kedvez a régóta listámon szereplő könyveknek, szerzőknek. Elég sokat sikerült elolvasnom eddig és még az év végéig van egy kis időm. Ezúttal egy szerzőt választottam ki, akit évek óta kerülgetek. Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj
Kiss Tibor Noéról valamikor a 2010-es években hallottam először. Transzneműsége nagy zajt keltett, főleg úgy, hogy abban az időben még nagyobb tabu volt, mint napjainkban. A felvállalásról született első kötete, az Inkognító. Második kötete 2014-ben jelent meg, Aludnod kellene címmel, mely a társadalom peremén élőkről szól. Könyveit a Magvető Kiadó gondozza.
Mindkét megjelenés alkalmával megjegyeztem, ezt majd el szeretném olvasni. Aztán valamiért mindig el is felejtettem. Az idén ismét új kötettel jelentkezett. Ez volt a Beláthatatlan táj. Itt már nem vártam tovább, kezembe vettem és elolvastam. Talán rájöttem arra is, miért vártam vele. Míg korábban a transznemű író érdekelt, addig az új kötet esetén már a transz dolgot elhagyva simán csak az író került előtérbe.
Egy esős éjszakán a huszonéves Dorka balesetet szenved, és öntudatlan állapotban kerül kórházba. Dorka apja, miközben megpróbálja felderíteni, mi is történt a lányával, megismerkedik a baleset helyszínéhez közel élő Zsófival, aki a szüleik helyett neveli öccsét, a balhés kamasz fiút. A férfi és a fiatal nő különös hatással vannak egymásra. Dorka apja belekapaszkodik Zsófiba, akiben mintha a saját lányát látná viszont, és aki iránt megmagyarázhatatlan vágyat érez. Zsófi viszonozza a vonzalmat, de a maga természetességével azt is érzékeli, hogy valójában csak pótlék a férfi számára.
A baleset négy ember életét változtatja meg, ők a Beláthatatlan táj elbeszélői.
Megvallom őszintén, az elején nagyon lassan haladtam vele. Nem találtam a helyemet, nem tudtam beilleszkedni a történetbe. Valamiért az sem jött át rögtön, ki a beszélő, hol tartunk helyben és időben. Majd szépen lassan kitisztult a kép és el tudtam különíteni mindent, amit kellett.
A Beláthatatlan táj nem cselekményre építkező történet. Én úgy éreztem sokkal nagyobb hangsúly van a szereplők gondolatain, érzésein. Az író erőteljesen képi világgal alkotott, így belemerülve a történetbe magunk is letargiába eshetünk, vagy őszintén fogalmazva szarul érezhetjük magunkat. Számomra depresszív volt. Ugyanakkor amennyire le tudta húzni a hangulatomat, annyira erősen ébredt fel benne az érzés, mennyivel szerencsésebb vagyok.
A saját szívdobogásomra ébredek, kinyitom a szemem, a szobában sötét van, és szédülök, egyre gyorsabban ver a szívem, a karom zsibbad, nagy nehezen megtalálom a telefonomat, felhívom a mentőket, ömlik rólam a víz, pedig a lakásban hűvös van, és sötét, és egyedül vagyok, nem tudom hol, az öcsém, de úgysem tudna segíteni. A lábam közé szorítom a takarót, és tovább figyelem a szívdobogásomat, ami kicsit mintha lassulna, de még így is gyorsabb a ritmusa, mint ahogy a kisóra ketyeg. Behunyom a szemem, ez segít, a mentősök szerint ez megnyugtat. Számolom a szívdobogásomat, hátha elalszom tőle, pedig nem vagyok álmos, csak az álmaim jutnak eszembe, de most nem tudom felírni őket a piros füzetbe, mert aludni akarok.
Végül, a nehézkes kezdet ellenére egy különleges könyvet kaptam. Nagyon egyedi hangot képvisel Kiss Tibor Noé. Rutinos olvasónak tartom magam, nehéz meglepetést okozni. Most viszont sikerült. Olvassuk lassan, csendben. Időnként letéve, bizonyos idő után visszatérve. Egy-egy fejezetet többször is megismételve. Ahogy egy finom étel esetén minden falatot megízlelünk, úgy a Beláthatatlan táj esetén a soroknak kell átadnunk magunkat.
A szerző jelölt az idei Libri irodalmi díjra. Itt olvashatsz róla bővebben. Továbbá idén elnyerte az Artisjus Irodalmi Díjat próza kategóriában. Ezúton is gratulálok neki!
Beláthatatlan táj (2020) – kritikák | Kiss Tibor Noé
[…] Péter: Beláthatatlan táj Zama Blog, 2020. november 27. „Végül, a nehézkes kezdet ellenére egy különleges könyvet kaptam. Nagyon egyedi hangot […]